Itthon MTI 2020. május. 01. 11:02

Folytatódhat a futballidény, de csak zárt kapuk mögött

A kormány hétfőtől az ország egész területén engedélyezi sportrendezvények nézők nélküli, zárt körülmények közötti lebonyolítását, illetve edzések megtartását és látogatását – derül ki a Magyar Közlönyből.

A koronavírus-járvány magyarországi, márciusi megjelenése óta szintén minden csapatsportágban lefújták a bajnokságokat, egyedül a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) nem törölte sorozatait, sőt, kifejezte szándékát a folytatásról. A kormányrendelet megjelenése után pedig lehetősége is van erre.

Csányi Sándor, a szövetség elnöke egy csütörtöki interjúban még úgy nyilatkozott, számításaik szerint május 23. és június 13. között tudnák újrakezdeni az NB I.-et, és június végére, július elejére lezárulhatna a sorozat, illetve a Magyar Kupa. Konkrétumot viszont a rendelet leiratának megjelenéséig nem tudott mondani.

Az edzések engedélyezése a sportegyesületek által szervezett tréningekre éppúgy vonatkozik, mint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport tevékenységek céljából végzett tréningekre.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.