Az Alkotmánybíróság, az ÁSZ és az ombudsmani hivatal eddig sem volt éppen a rendszer kérlelhetetlen ellenfele, de a járvány még tovább némította hangjukat.
Ez valahol a békebeli demokrácia és a háborús állapot közötti fázis.
Így írta le már a járvány megjelenésekor Orbán Viktor a különleges jogrendet és a bevezetett veszélyhelyzetet. Talán önmagát is figyelmeztetve hozzátette: óvatosan kell bánni ezzel az állapottal, nem véletlen, hogy nem szokták ezt civilizált országok alkalmazni. Az óvatoskodás azonban soha nem volt jellemző a miniszterelnökre, akinek a felhatalmazási törvénnyel a zsebében nagyobb a hatalma, mint bármikor. Körülötte a legtöbb, a hatalom kontrollálására hivatott állami szerv csendben meghúzódva teszi, amit elvárnak tőle, vagy hangzatos szólamokkal ad életjelt magáról, néha odapörkölve – az ellenzéknek.
A Fidesz 2010-es kétharmados győzelme óta eltelt évtized már megmutatta, hogy a párt vezető politikusai mit gondolnak a hatalommegosztás klasszikus elvéről. Kövér László házelnök azonban egy tavaly októberi előadásában ki is mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói előtt, hogy „a fékek és egyensúlyok rendszere hülyeség”, felejtsék is el, mert semmi köze nincs sem a jogállamhoz, sem a demokráciához.
Orbán hatalmát ma már tényleg nemigen korlátozzák fékek és ellensúlyok, a felhatalmazási törvényből is csak az Alkotmánybíróságot lehet a komoly kormányzati kontroll képviselőjeként kiolvasni. Az Ab ugyanis a veszélyhelyzet idején is folyamatosan ülésezik, mostanság otthonról, videókonferenciákat tartva. A testület már a kezdet kezdetén, egy márciusi közleményében tudatta, tisztában vannak vele, hogy e vészterhes időkben ők jelentik a fő kontrollt – ez a megnövekedett felelősség azonban eddig nem jelentette azt, hogy bármikor is elgáncsolták volna Orbánt és akaratát.
Az Állami Számvevőszék mostanában leginkább a Demokratikus Koalíció vizsgálatával van elfoglalva, Domokos László ÁSZ-elnök pedig a családoknak javasolta azt egy gazdasági válság közepén: spóroljanak.
Fejvakarós napjai lehetnek viszont Kozma Ákos ombudsmannak, a járványhelyzet idején ugyanis sorra fordulnak hozzá ellenzéki képviselők és civil szervezetek. Az ombudsman ezekben az ügyekben egyelőre néma maradt, de az utóbbi napokban határátkelőket, helikopterbázist, gyermekotthont és rendőrkapitányságot látogatott meg. Volt a Belügyminisztériumban is, ahol megfigyelte az operatív törzs munkáját; idegenvezetője a tévéből jól ismert, lassan a nappalikba beköltöző Lakatos Tibor ezredes, az ügyeleti központ vezetője volt.
További részletek a csütörtökön megjelenő HVG-ben és a hvg360 oldalán: