A feladatra olyan szakembereket keresnek, akiknek lehetőleg van katasztrófa orvostani végzettsége is. A gyógyításba nem szólnak bele, de lesz, amiben az ő szavuk dönt.
Amikor pénteki rádióinterjújában Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette a kijárási korlátozást, szólt más fontos döntésekről is. A kórházakban is megjelennek a például a katonák. Erről így nyilatkozott a kormányfő:
egy katonai terv szerinti készletgazdálkodást vezettünk be. Hétfőn reggeltől minden kórház élén megjelennek a kórházparancsnokok, ők egyenruhában lesznek, tehát egyenruhás embereket vezényeltem minden kórházba. Nem azért, hogy megmondják, hogy kit kell megműteni, és kit nem, mert az nem tűnik célszerűnek. Tehát az orvosok meg az orvosigazgató a helyén marad, az orvosszakmai kérdésekben neki kell döntenie, de a járványügyi előírások betartása, betartatása, a készletek rendelkezésre állása, a személyzettel való gazdálkodás folyamatos karbantartása, mind a kórházparancsnokok feladata lesz, és a következő néhány hétben, hónapban, ha jól működik ez a rendszer, akkor a kórházaink ki fogják bírni a terhelést.
Szombati számában a Népszava ezt követően arról ír, hogy az érintettek többnyire csak találgatják, hogy az egyenruhások mit fognak csinálni a kórházakban, de a lap úgy tudja, a feladatra olyan rendvédelmi szakembereket keresnek, akiknek lehetőleg van katasztrófa orvostani végzettsége is.
Egy megyei egészségügyi intézmény főorvosa a lapnak azt mondta, a katonai parancsnokság a kórházak egységes, új típusú kormányzati irányításának első lépése.
A honvédség egyenruhásai nem szólnak bele a gyógyításba, ugyanis kevés a kivezényeltek között a katonaorvos, de arra alkalmasak a lap szerint, hogy az intézmények dolgozóinak és annak vezetőinek „kifogásait” hatalmi szóval letörjék. Így az ő szavuk dönt a biztonságról, a dolgozók beléptetéséről, valamint a beszerzéstől az anyaggazdálkodásig szinte mindenben. Például a továbbiakban „nem lehet érv, hogy az x osztályon csak y számú beteget látnak el” – írja a Népszava.
Ha parancs érkezik, hogy szükség van újabb helyekre, akkor a katonai parancsnok segíthet az osztályok kiürítésében, és új koronavírus-kezelő egységek kijelölésében. Még úgy is, hogy betegeket is hazaküldenek. E tekintetben a szakmai vezetés fölé is helyezkedhetnek.
Az új vezetés és irányítás (katonai és szakmai) pedig arra is kiterjedhet, hogy a gyógyintézetek környékén lévő szállodákat az egészségügyi személyzet elhelyezésére és ellátására kötelezik. Ugyanakkor az intézményvezetők nem kaptak tájékoztatást az új helyzetről, így ki-ki próbálja elképzelni, hogy mi várható hétfőtől az intézményében.
- A kórházfenntartó egyik területi kirendeltségének vezető alkalmazottja szerint a katonák felügyeletet gyakorolnak, közreműködhetnek az objektum megvédésében, mert mint mondta a Népszavának: „vannak olyan betegek, akik akkor is be akarnak jönni, amikor az nem célszerű”.
- Egy kórházi vezető szerint a katonák jelenléte fegyelmezettebb munkavégzést eredményezhet a napi ellátásban.
- Egy kisvárosi kórház vezetője pedig azt várja a katonai parancsnoktól, hogy mint a katasztrófa helyzetekben, amikor például nincs áram, akkor hoznak generátort, illetve a legrosszabb körülmények között is segítenek megőrizni a működőképességet.
- Volt olyan kórházi vezető is, aki úgy vélte: a kormány egyszerűen erőt akart mutatni a polgárok felé és szerinte is sok mindent el lehet érni a fegyelemmel.