Itthon hvg.hu 2020. március. 19. 11:38

Kővágószőlősön is megjelent a koronavírus

A hírt a polgármester jelentette be.

Mivel a kormányzat nem tájékoztat arról, hol vannak koronavírussal igazoltan fertőzött emberek az országban, leginkább az önkormányzatok, polgármesterek bejelentéseiből lehet megtudni, hogy hová jutott már el a kórokozó. Legutóbb a Baranya megyei Kővágószőlős vezetője, Sándor Tibor Antal közölte, hogy náluk is felütötte a fejét a fertőzés.

Településünkön is megjelent a koronavírus, jelenleg 1 fő fekszik kórházban igazolt vírusfertőzés okán"

írta Facebook-oldalán a polgármester.

Tájékoztatása szerint a Baranya Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalának munkatársai megtették a szükséges intézkedéseket, és felderítették az igazolt beteggel szoros kontaktusba került embereket. Elrendelték a járványügyi megfigyelésüket az otthonukban.

"A helyzet csak rosszabbodni fog" – festett borús képet a városvezető, aki szerint a lakosság segítségére majd csak ezután lesz igazán szükség. Méghozzá arra, hogy maradjanak otthon, és csak rendkívüli esetben induljanak el bárhová.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.