Karácsony Gergely egy zöld fordulatról szóló rendezvényen a következőket mondta: „az ellenzéknek csak akkor lehet esélye a következő országgyűlési választáson, ha nem a 2010 előtti világot akarja visszahozni”. Bár elsőre indokolatlannak és időszerűtlennek is tűnhet a főpolgármester mondata, véleményem szerint nagyon is indokolt és időszerű. A DK látványos igénye az ellenzék vezetésére, Dobrev Klára mint miniszterelnök-jelölt félbejelentése és a többi ellenzéki szereplő tétlensége nagyon is indokolttá teszi azt, hogy a DK-val vitában álló politikai közösségek hallassák hangjukat. Időszerű is, hiszen az idei év van arra, hogy egymással vitatkozzunk, 2022 sokkal közelebb van, mint hinnénk.

A probléma a jelenlegi ellenzéki tendenciákkal az, hogy a DK elnöke újra és újra összekever két dolgot. Az, hogy az ellenzéki pártoknak együtt kell működniük 2022-ben, és ha nyernek a választáson, közösen kell majd kormányozniuk, csak a DK és elnöke szerint jelenti azt, hogy nekik mindebben kizárólagos szavuk van. A magyar politika, ezúttal Gyurcsány Ferencnek köszönhetően megint az „aki nem vele, az ellene” zsákutcája felé tart. Az elmúlt tíz és az elmúlt harminc év után több mint aggasztó, hogy megint ott tartunk, hogy a kritika csakis árulás lehet, megint arról beszélünk, hogy aki Gyurcsány Ferencet kritizálja, az Orbán Viktort szolgálja.

A helyzet azonban következő: hiába ért minden párt egyet abban, hogy 2022-ben az ellenzéknek együtt kell működnie, hiába van mindenki tisztában azzal, hogy siker esetén a következő ciklusban együtt kell kormányozni, hiába zárta le ezt a vitát elvileg végleg az önkormányzati választás, attól még az, hogy az ellenzéki oldalt Gyurcsány Ferenc és pártja uralja, sokaknak nem elfogadható. Az, hogy a volt miniszterelnök részt vesz az együttműködésben, és az, hogy az ő pártja adja a miniszterelnök-jelöltet, és jelöli ki a fő programpontokat, két eltérő és nem összetartozó dolog. Az előbbi elkerülhetetlen, az utóbbi a siker érdekében elkerülendő.

Hogy mindezt – a DK heves ellenkezésétől kísérve – a múlt héten ismét kénytelen voltam világossá tenni, véleményem szerint szintén szükséges időszerű volt. Az ellenzék tétlen, vitákat nem vállal, a látszólagos összezördülések nem többek asztal alatti bokarugdosásnál. Pedig a tartalmi vitákat most kell elkezdeni, hogy le is lehessen zárni őket, jövőre már a választási felkészüléssel kell foglalkoznunk. Nekem persze könnyű Gyurcsány Ferencet kritizálni, a DK szavazói körében aligha van vesztenivalóm, számukra az én családi hátteremmel soha nem lehetek hiteles. Ráadásul az LMP politikusaként aligha tagadhatom, hogy Techet Péternek igaza van abban, hogy nekünk is volt tíz évünk jobbá válni Gyurcsánynál.

Mindez azonban nem igazi ellenérv. Nem változtat azon, hogy nem engedhetjük csak úgy a 2010 előtti világ restaurációs kísérletét. Ez pedig azzal kezdődik, hogy nem fogadjuk el a kritika tilalmát, mert egyszerűen nem igaz, hogy bármely ellenzéki szereplőt nyilvánosan kritizálni a Fidesznek kedvez. Az ellenzéken belüli viták nem feleslegesek, és nem indulhatunk ki abból, hogy a vita a győzelmi esélyeket rombolja. Ezt persze a DK is tudja, legfeljebb nem ismeri el, ha éppen nem szolgálja Gyurcsány Ferenc érdekeit.

A kritika finom és visszafogott leírása azoknak a manővereknek, amelyekről a Gyurcsány–Dobrev-páros olykor azt gondolta, hogy akár egy tizedszázalékot is hozhatnak a pártjuknak. Vegyük példaként azt, amikor Gyurcsány Ferenc szűk öt hónappal az önkormányzati választások előtt a következőket mondta Karácsony Gergelyről: „az erő, ami a legfontosabb, (...) megkopott”, „Gergő mögül elment a támogatás”. Majd Karácsony Gergely, aki addig a DK jelöltje is volt, egyszer csak már nem volt az. A DK kommentelői parancsszóra megindultak a későbbi főpolgármester ellen, végül megjelent Kálmán Olga. A többi pedig, ahogy mondani szokás, történelem: Gergő mögül nem ment el a támogatás. A történet lényege ez: a párt, amelyiknek az összefogás az legalapvetőbb politikai terméke, amikor úgy adódott, erős kritikával illette az amúgy ma legnagyobb közvetlen felhatalmazással megválasztott ellenzéki politikust. Ugyanígy, amikor a közös EP-listáról volt szó, de változott a helyzet, a DK farolt ki elsőnek. Felmérték, láthatóan tűpontosan, hogy ez az érdekük. Akkor pont nem kellett összefogás.

Lehet erre azt mondani, hogy éppen az LMP volt az a párt, amelyik az összefogás ügyében módosította az álláspontját. Ez így történt. Sok szempontból későn és ügyetlenül tettük ezt. De olyan vita után, amelyet legitimnek tartottunk, amelyben voltak ellenérveink, és másoktól sem vitattuk el, hogy saját álláspontjuk legyen, akár értékek, akár érdekek alapján. Az ellenzéken belüli kritikát mindig legitimnek gondoltuk, és akármit is mond rólunk Gyurcsány Ferenc és pártja, vitáink, kritikáink (volt ilyen az MSZP-vel és Karácsonnyal szemben is) után nem ülünk be az Egyenes Beszédbe sóhajtozni az összefogáson, és nem írunk pátoszos szabadverseket a Facebookra arról, hogy Tóth Bertalan egy igaz magyar ember. Ebben legalább nem vagyunk álszentek.

A kritika és a vita az ellenzék pártjai között építi, és nem rombolja a kormányváltás lehetőségét és sikerességét. Főleg, ha tartalmi kérdésekről és nem taktikáról szól. Említenék is pár olyan példát, amelyet LMP-politikusként alapvető tartalmi kérdésnek gondolok, amelyekkel kapcsolatban elfogadom, hogy a DK-nak más az álláspontja, de nem értek velük egyet. Kérem a kedves olvasókat, azokat, akik számára Gyurcsány Ferenc megfellebbezhetetlen politikai tekintély, hogy legyenek még türelemmel. Az euró bevezetéséről, a határon túli magyarok szavazati jogáról, és a GMO-ról van szó.

Az LMP nem gondolja azt, hogy az euró azonnali bevezetése biztos jó ötlet. Vannak ellenzéki és bizonytalan választók, akik ugyanígy gondolják. Lehet, hogy ez kisebbségi álláspont, de legitim. Legitim értékalapon, de legitim felvetés racionális, gazdasági szempontból is. Meg kell vitatnunk, mert nem mindegy, hogyan döntünk erről, és az ellenvélemény nem söpörhető le az asztalról azzal, hogy vannak megfelelően EU-párti politikusok és vannak a megengedhetetlenül akadékoskodók. Még ha ennek az ellenzéken belüli vitának az is a vége, hogy a ma kisebbségi álláspont nem kerül be a közös programba, ha lefolytatjuk ezt a vitát, akkor lehet, hogy meggyőznek olyan választókat, akik ezt másként gondolták. Talán még az is lehet, hogy az ellenzék el tudja foglalni magát azzal, hogy érdemi vitát folytat és addig sem a haszontalan és unalmas “ki gyűlöli jobban ma Orbán Viktort” versenyt folytatja.

Az euró ugyanakkor szimbolizálja az EU-hoz való viszonyt: szerintünk ki kell mondani, hogy az Unió válságban van, és korunk kihívásainak egy részét kevésbé hatékonyan kezeli, mint a nemzetállamok. Azt is gondoljuk, hogy ha a nemzet fogalmával nem tud az ellenzék mit kezdeni, és a nemzeti kérdésekben nem tud hitelesen politizálni, akkor nem csupán olyan lépéselőnyhöz juttatja a kormányoldalt, amit nagyon nehéz lesz leküzdeni, de helytelenül is cselekszik.

Ezért az én politikai közösségem elfogadhatatlannak tartja, hogy szerzett jogokat vegyen el az új majdani új parlamenti többség, ezért megtartanánk a határon túli magyarok szavazati jogát, de úgy, hogy a levélszavazást kiterjesztenénk a külföldön élő magyarokra is. Zárójelben üzenem Gyurcsány Ferencnek (és Jakab Péternek), hogy mivel arra kevés esély van, hogy a DK (vagy a DK és a Jobbik) már a következő választás előtt kétharmadot szerez, így a határon túli magyarok a következő választáson bizonyosan fognak szavazni, tehát a sértegetésükkel legfeljebb két lépés előnyt adunk a Fidesznek. Van jó példa az ellenzéken belül arra, hogy lehet ebben az ügyben korrigálni: vegyük csak Mesterházy Attila 2013-as bocsánatkérését Kolozsváron a 2004-es népszavazás miatt vagy Molnár Zsolt azóta folytatott nemzetpolitikai tevékenységét, amelyekből látszik, hogy az MSZP komolyan gondolja a nemzetpolitikai fordulatát.

A lényeg ugyanakkor ez: mi azt gondoljuk, hogy a határon túli magyarok igenis elszakíthatatlan részei a magyar nemzetnek, de önhibájukon kívül egy igazságtalan békediktátum következtében nem részei a magyar államnak. A jogi nemzetegyesítés ezt próbálja legalább szimbolikusan orvosolni, és ez szerintünk helyes.

Ami pedig a legfontosabb: a zöldpolitika nem egy kongresszusi beszéd általános panelje. A DK nem egy zöld párt. Ami nem baj, örülünk, hogy a DK is komolyan veszi a mostani világszerte zajló zöldfordulatot, és ez megengedi, hogy a közös program tekintetében közelebb kerüljünk egymáshoz. De az a Gyurcsány Ferenc, aki elkezdte a Paks II. projektet, akkor tud építő részese lenni egy zöld kormánynak, ha legalább elismeri ezeket a korábbi hibákat.

Továbbá a DK-nak, amely programszinten kritikátlanul támogatja a GMO-t, el kell azzal számolni, hogy még akkor is, amikor magán a technológián érdemes érvelő vitát folytatni, nem szabad szó nélkül hagyni a nemzetközi agrármultik klímagyilkos tevékenységét, amelyet sokszor a GMO megállíthatatlan terjesztésével kötnek össze.

Innen is látszik, hogy az LMP-nek a legtöbb tartalmi vitája a Demokratikus Koalícióval van a jelenlegi ellenzéki pártok közül. Ez nem jelenti azt, hogy nem kell 2022-ben együttműködnünk. Ez azt jelenti, hogy vitatkoznunk kell ezekről. Nyilvánosan. Arról ugyanis érdemes és kell is vitatkozni, hogy milyen Magyarországot képzelünk el a kormányváltás után: ez vezet el oda, hogy minél több szavazó ismerjen magára az ellenzéki pártokban, és menjen is el szavazni. A tartalmi viták vihetnek el oda, hogy a jelenleginél több ember érezze úgy, hogy 2022 után őt is képviselni fogja egy elkerülhetetlenül vegyes, koalíciós kormány.

Az ellenzék akkor tud sikeres lenni 2022-ben, ha sokszínűségéből előnyt tud kovácsolni. A Fidesz „egy a tábor, egy a zászló” politikájának ellenszere nem annak lemásolása, hanem az „egy a tábor, több a zászló” stratégiájának megvalósítása. Ezért szerintem van helye a vitának, és van helye a versenynek az ellenzéki pártok között. Sőt, ezt nem elhazudni kéne, hanem felvállalni, mert így tudunk majd új szavazókat megszólítani. Olyan együttműködést kell megvalósítani, ami kinyitja és nem elfojtja a különbségeket: ez a lényegi kérdés.