Itthon H. A. 2020. február. 26. 18:15

Az újbudai Nyéki Imre Uszodát is bezárhatják a koronavírus-para miatt

Ott készülnek az OSC vízilabdásai, akik szombaton tértek haza Olaszországból. A kerület vezetése a kormányhivataltól kért iránymutatást, ahonnan az újbudai alpolgármester szerint csütörtökre ígértek hivatalos választ.

Elhalasztják az A-Híd OSC Újbuda és a BVSC-Zugló férfi vízilabda-csapatának bajnoki mérkőzését. A két együttes technikai okokra hivatkozott a döntés közlésekor, ám a háttérben nyilván az áll, hogy az OSC a múlt pénteken Észak-Olaszországban, a koronavírus-járvány európai gócpontjában, Veronában játszott Bajnokok Ligája-meccset a Pro Reccóval.

Ennek nyomán érdeklődtünk arról az újbudai önkormányzatnál, hogy mi a helyzet az OSC ottonául szolgáló Nyéki Imre Uszodával.

Bakai-Nagy Zita alpolgármester kérdésünkre azt mondta, tájékoztatták az illetékes kormányhivatalt arról, hogy a csapat Olaszországban járt, és állásfoglalást kértek arról, mi legyen az uszodával.

A hivatal telefonon azt közölték, csütörtök reggel jelentkeznek a hivatalos válasszal.

Bakai-Nagy azt is elmondta, hogy várhatóan lezárják majd az uszodát, ám erről még nem született döntés. A kerület polgármestere, László Imre egész nap a Fővárosi Közgyűlésben volt, ahol elfogadták Budapest költségvetését, a kerületi operatív törzs, amely a további lépésekről határoz, majd csak este tud összeülni.

Szerda este már arról tájékoztatott az újbudai önkormányzat, hogy nem zárják be az uszodát. Azt írták, tekintettel arra, hogy az OSC tagjai egészséges, fiatal sportolók, akik között a hazautazásuk óta senki nem mutatott semmilyen tünetet, illetve arra, hogy kint tartózkodásuk idején az adott városban még nem észleltek új koronavírussal fertőzött beteget, ennél szigorúbb intézkedés a helyzet változásáig nem indokolt, a pánikkeltést pedig kifejezetten szeretnénk elkerülni." 

Az OSC vízilabdacsapata is volt Olaszországban - magyar bajnokik maradhatnak el

Elhalasztották azokat a bajnoki meccseket, amelyeken a napokban Olaszországból hazatért két vízilabdacsapat is játszott volna.

Nem az OSC és a BVSC-Zugló meccse az egyetlen elhalasztott találkozó a fordulóban: később rendezik meg az Eger és a Honvéd mérkőzését is. Az egriek is jártak Észak-Olaszországban, Bresciában játszottak Európa Kupa-elődöntőt.

Azokon az egri játékosokon és csapattagokon, akik részt vettek az olaszországi túrán, a klub tájékoztatása szerint később elvégezték a Nemzeti Népegészségügyi Központ által szükségesnek tartott vizsgálatokat, amelyek eredményei szerint a játékosok „nem jelentenek fertőzési kockázatot”. Azokat az uszodákat, amelyeket az egri csapat használ, szerda reggel biztonsági okokból mégis bezáratta a város polgármestere, Mirkóczki Ádám.

Hirdetés