Itthon hvg.hu 2020. február. 22. 12:03

Három főosztályvezetőjét is kirúgta Szijjártó

A legutóbbi esetben, azért kellett mennie a vezetőnek, mert a miniszter nem volt elégedett a felkészítő anyagokkal, amelyet a szakember készített.

Rövid időn belül három főosztályvezetőt is leváltott Szijjártó Péter a tárcájától – értesült a Népszava. Igaz, a legutóbbi menesztést hivatalosan még nem erősítették meg.

A Népszava úgy tudja, Szijjártó Péter keddi, taskenti útja után menesztették posztjáról Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Oroszország, Kelet-Európa és Közép-Ázsia főosztályának vezetőjét, Kudrjavcev Jenőt.

Ő volt a felelős – a két ország gazdasági-, diplomáciai kapcsolatait, a vitás, megoldatlan ügyeket összegző – miniszteri felkészítő anyag tartalmáért, és ezzel nem volt elégedett a miniszter. A lap információi szerint ugyanis az üzbég fél felvetett egy olyan témát is, amiről a felkészítő nem tartalmazott információt – ez volt később a menesztés indoka.

Nem ő az egyetlen vezető, akinek hasonló okok miatt kellett távoznia. Szilágyi Balázs, aki a visegrádi együttműködés és Közép-Európa főosztályt vezette egyetlen hiba miatt menesztették, és a Hableány turistahajó tavaly májusi katasztrófáját követően menesztették Sipos Sándort a Leggyorsabban fejlődő gazdaságok főosztályának éléről, a Népszava szerint azért, mert nem megfelelő minőségűen tartott kommunikációs felkészítést.

A legutóbbi ügyben a lap kereste a minisztériumot, de péntek estig nem válaszoltak.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.