Itthon hvg.hu 2020. február. 12. 15:35

Lovarda igen, lovak nem lesznek a Várban

A kormány kihátrált, de az állattartási szabályok sem teszik lehetővé az istálló megépítését.

Összességében 3,8 milliárd forintért építették a Lovardát a Várban, és bár korábban egy 16 állat tartását biztosító istállót is terveztek a helyszínre, ezt azonban mégsem építik meg, írja az Index

Korábban Latorcai Csaba helyettes államtitkár azzal érvelt az istálló mellett, hogy a lovaglás, a lósport óriási turisztikai potenciállal rendelkezik, Magyarországnak pedig nagyon komoly eredményei vannak a lósportban, ezért „megfelelő helyszín kell”.

Az Indexet bejárta az épületet, ekkor derült ki, hogy a kormány kihátrált a tervből, a Lovarda multifunkcionális rendezvénytérként szolgál majd, istálló viszont nem lesz.

A Lovardát úgy építették meg, hogy, ha mégis van szándék lovasbemutatók megtartására, csak a kiemelhető fapadlót kell az eredeti lovaglóteremből eltávolítani.

444 később azt írta, az időközben változó állattartási szabályok szintén nem tennék lehetővé, hogy istálló épüljön a Várban. 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.