Serdült Viktória
Szerzőnk Serdült Viktória

Napra pontosan a Fenyő-gyilkosság után 22 évvel kezdődik Gyárfás Tamás pere a Fővárosi Törvényszéken: a sportvezetőt az ügyészség felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolja. Gyárfás – aki mellett ezúttal Portik Tamás is a vádlottak padján ül – háromnapos beszédre készül, hogy bebizonyítsa ártatlanságát.

Gyárfás Tamás bíróság elé áll kedden. A médiavállalkozó ellen felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt emelt vádat az ügyészség júliusban Fenyő János egykori médiamogul megölése ügyében. Beismerő vallomás esetén az ügyész 12 év fegyházat és 10 év közügyektől eltiltást javasolt.

Gyárfás a novemberi előkészítő ülésen azonban azt mondta: nincs mit beismernie, mert nem követett el semmit.

A Fővárosi Törvényszéken novemberben hosszan ismertetett vád szerint Gyárfás az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója volt, akárcsak Fenyő János, aki egy videókazetta-terjesztő és egy napilapot kiadó cégnek is vezérigazgatója volt.

A két férfi között az 1990-es évek közepétől üzleti vita, hatalmi harc, és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki. Az ügyészség szerint Gyárfás ezért 1997-ben elhatározta, hogy a játszma végleges lezárása érdekében megöleti Fenyőt. Ezzel először egy, az éjszakai életből közismert személyt bízott meg, aki 12 millió forintért vállalta is a gyilkosságot, de a 6 milliós előleg átvétele után nem teljesítette a megbízást.

A vádlott ekkor egy második embert talált Portik Tamás személyében. A vád szerint Portik a megbízást elfogadta, és rávette – az emiatt időközben jogerősen elítélt – Josef Rohácot a gyilkosságra. Rohác 1998. február 11-én a késő délutáni órákban a II. kerület, Margit utcán a piros lámpánál, a gépkocsijában várakozó Fenyőhöz lépett, és egy gépfegyverrel kivégezte.

Gyárfás Tamást 2018. április 17-én gyanúsította meg a rendőrség azon hangfelvételek alapján, melyeket Portik Tamás készített a Gyárfással folytatott beszélgetésekről 2002–2004 között.

A Fővárosi Törvényszék bírája, Póta Péter azóta célszerűségből egyesítette a Fenyő-gyilkosság két, külön indult büntető ügyét. Így kedden Portik Tamás és Gyárfás Tamás is ott ül majd a vádlottak padján. Korábban azért indult külön eljárás, mert az ügyben Portikot egyszer már felmentették, így őt most megvádolni nem tudta az ügyészség, hanem perújítást kért.

A büntetőper valószínűleg hosszú lesz, csak Gyárfás legalább három napon át akar majd beszélni, és akkor még nem beszéltünk a félszáz tanúról, köztük ismert emberekről, akiket vagy az ügyészség, vagy a védelem akar tanúként beidézni.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.