Erről akar tárgyalni Merkellel.
Orbán Viktor február 10-én Angela Merkel német kancellárhoz és Annegret Kramp-Karrenbauerhez, a kereszténydemokrata CDU elnökéhez utazik Berlinbe. Az Index német lapinformációk alapján azt írja a magyar kormányfő azt szeretné kipuhatolni, hogy a Fidesz milyen feltételek mellett maradhatna az Európai Néppártban.
A Welt am Sonntag úgy értesült, hogy a CDU-ban egy új ötlet körvonalazódott arra, hogyan lehetne megoldani a konfliktust úgy, hogy a Fidesz az Európai Néppártban maradjon: az EPP egy magatartási kódexet írna elő, amihez minden tagpárt tarthatná magát. A vitás esetekben így egyértelműbben lehetne megítélni, ha valamelyik párt vagy annak vezetője megsérti a Néppárt irányvonalát.
A Fidesz kizárása 2018 őszén merült fel először, és az első mélyütést is ekkor kapta a magyar kormánypárt a pártcsaládtól. A Judith Sargentini zöldpárti képviselő által összeállított, a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló jelentésének megszavazása előtt a párt frakcióvezetője, Manfred Weber a képviselőcsoport ülése után azt közölte: szabadon voksolhatnak az EP-képviselők, ő maga pedig megszavazza a jelentést, amely a hetes cikkely szerinti eljárás elindítását javasolta.
A kritikus pont a tavaly eleji kampány lett, amelyben Soros György és Jean-Claude Juncker került óriásplakátokra egy felirat kíséretében, ami arra utalt: Brüsszelt valójában a magyar származású üzletember irányítja. Maga Weber is járt Budapesten, bő egy héttel a felfüggesztésről döntő ülés előtt. A bajor politikus akkor három feltételt szabott ahhoz, hogy a Fidesz a pártcsalád tagja maradhasson.
A Fidesz felfüggesztéséről az Európai Néppárt tavaly március 20-i választmányi ülésén döntöttek, a brüsszeli tanácskozáson gyakorlatilag egyhangú döntés született: a javaslatot 190-en támogatták, és csak hárman utasították el.
A Fideszről szóló néppárti jelentés készítői a Frankfurter Allgemeine Zeitung korábbbi értesülése szerint nem tudtak egyezségre jutni. A háromfős bölcsek tanácsában Wolfgang Schüssel visszaállította volna a Fidesz tagságát, Herman Van Rompuy kizárta volna a magyar kormánypártot, Hans-Gert Pöttering pedig köztes álláspontra helyezkedett. A múlt héten azonban kiderült az is, hogy a Néppárt nem fog a Fidesz jövőjéről dönteni február elején, csak meghosszabbítják a felfüggesztést.