Csak a gyors orvosi segítségnek köszönhető, hogy a sértett nem halt meg.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emeltek egy 38 éves kiskunhalasi férfi ellen, aki 2016 júniusában bosszúból leütötte, majd egy vasállványra felakasztotta a gyerekkori barátját, aki korábban meglopta őt.
2015. december végén a sértett a vádlott és szülei kiskunhalasi házának garázsából szerszámokat és üzemanyagot lopott több mint 50 ezer forint értékben, majd eladta egy közös ismerősüknek. A tolvajt a Kiskunhalasi Járásbíróság később el is ítélte. A vádlott azonban nem tekintette elintézettnek az ügyet: elhatározta, hogy meg fogja leckéztetni barátját.
2016. június 21-én a sértett kiskunhalasi tanyáján először leütötte, majd egy elektromos vezetékkel felakasztotta a férfit. Mindezt úgy állította be, mintha a barátja öngyilkos lett volna.
Az élettársa találta meg a felakasztott férfit, aki akkor már a klinikai halál állapotába került. A tényleges, biológiai halál elkerülése csak a gyors orvosi segítségnyújtásnak volt köszönhető, ha nem látják el, a sértett fulladás, agybénulás miatt meghalt volna.
A vádlottat 2019 januárjában tartóztatták le, a főügyészség emberölési kísérlettel vádolja és végrehajtandó börtönbüntetést, valamint közügyektől eltiltást kiszabását kéri rá. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.