Itthon hvg.hu/MTI 2019. december. 19. 17:04

A Párbeszéd megvonná a felügyeleti jogot a korábban erőszakos bűncselekményeket elkövető családtagoktól

A párt törvénymódosítást kezdeményez.

A Párbeszéd törvénymódosítást kezdeményez a felügyeleti jog szigorítása érdekében. A párt közleményében emlékeztetett, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter nemrég „politikai hisztinek” nevezte a családon belüli erőszak megelőzését és az áldozatok védelmét biztosító Isztambuli Egyezményt, amelyet a kormány nem is épít be a jogrendszerbe. Az Egyezmény szerint a láthatási joggal vagy a szülői felügyeleti jog gyakorlásával kapcsolatban szigorításokra lenne szükség.

A magyar állam köteles biztosítani minden családtag számára a megfelelő védelmet, ha valamelyikük súlyos veszélynek van kitéve, és meg kell vonni a felügyeleti jogot olyan családtagoktól, akik korábban már követtek el erőszakos bűncselekményeket – szerepel a Párbeszéd közleményében.

A párt ezért javasolja, hogy mely esetekben legyen köteles az ügyész a bíróságnál a szülői felügyeleti jog megszüntetését kérni, továbbá kibővítenénk azon személyek körét, akik az ügyészségnél indítványt tehetnek a vádlott szülői felügyeleti jogának megszüntetésére.

A Szabó Tímea (a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezetője) által jegyzett közlemény szerint a törvénymódosítás a győri gyerekgyilkosság ügye után vált igazán szükségessé.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.