Itthon hvg.hu 2019. november. 12. 10:38

Pokorni már egyeztet Karácsonnyal a normafai fakivágásokról

A XII. kerület polgármestere telefon beszélt Karácsony Gergely főpolgármesterrel.

Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármestere egyeztetésre hívta Karácsony Gergely főpolgármestert és Szabó Tímeát, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjét a normafai fakivágások ügyében, értesült az Index. Azt azonban nem tudni, pontosan miről beszéltek, és milyen eredményre jutottak.

A múlt héten derült ki, hogy 220 fát vágnának ki egy új parkoló létesítése miatt a Normafánál. Az önkormányzat úgy érvelt, hogy az érintett terület nem erdőövezet, egy része most is parkoló. Az átalakítás miatt megszűnne a lejtők mellett a mostani parkoló és a buszforduló is, ahogy a Sport Hotelt is lebontanák, ezek helyén mind zöldterület létesül.

A XII. kerületi önkormányzat pénteken az üggyel kapcsolatban kiadott egy közleményt, amely szerint a Normafa rehabilitációjáról közel két éven keresztül folyamatosan egyeztetettek a természetvédő szervezetekkel és több tucat civil szervezettel, 2015-ben pedig a helyi népszavazáson a résztvevők nyolcvan százaléka támogatta a Normafa rendbetételét.

A Párbeszéd nevében Szabó Tímea a hétvégén szintén kiadott egy közleményt, amelyben a fakivágások megakadályozására szólított fel, a párt pedig szombatra tüntetést is szervezett. Az esemény felhívásában épp a polgármester szavait idézték, miszerint Pokorni azt ígérte, nem lesz tömeges fakivágás a Normafánál.

A tüntetésre eddig alig több mint 200-an jelezték a biztos részvételüket, és további 1500-an érdeklődnek.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?