Hiába kérte ezt Ursula von der Leyen, Orbán kitartana Várhelyi Olivér mellett.
Szerda este Orbán Viktor mondott beszédet Balatonalmádiban a Fidesz-frakció zárt ülésén. Az ATV cikke szerint nyugalomra intett a miniszterelnök mindenkit, azt mondta, csak semmi pánik, nem kell kapkodni, van idő 2022-ig. Elemezni kell a történteket, és levonni a következtetéseket.
A Borkai-ügy nem került szóba, sőt, a vita is elmaradt, pedig előzetesen feszült hangulatra lehetett számítani. (Orbán a Hír Tv-nek beszélt a Borkai-ügyről.) A cikk szerint Orbán bűnbakokat sem keresett a vasárnapi kudarcok és Budapest elvesztése miatt.
A kormányfő arról is beszélt, hogy nem szeretne egy új női uniós biztosjelöltet is megnevezni, pedig Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság leendő elnöke kérte a magyar kormánytól is. Leszögezte: egy hivatalos jelöltje van, Várhelyi Olivér. Utalt arra, amit még a Türk Tanács ülésén mondott, vagyis, Magyarország jelenleg azért harcol, hogy a hamarosan felálló új Európai Bizottságban a bővítés- és szomszédságpolitika portfólióját kapja.
A főváros elvesztéséről az ATV szerint azt mondta, hogy el kell fogadni az emberek döntését. Budapesten egy Demszky- és egy Tarlós-korszak után „valami más” következik.
Megerősítette azt is, amit a Hír TV-nek mondott szerda este, hogy a Tarlós Istvánnal megkötött megállapodásokat változatlanul hatályban tartja. Ezt azzal egészítette ki, hogy kész Karácsony Gergellyel újakról is tárgyalni, ha a másik félben van készség az együttműködésre.
A családvédelmi akciótervről is beszélt Orbán, új elemekkel egészítenék ki, de ez majd csak az év végén konkretizálódhat.