Itthon MTI 2019. október. 14. 14:39

Diák kezét törte el egy hódmezővásárhelyi tanár, vádat emeltek ellene

A férfi az iskola vécéjébe rángatta a gyereket.

Vádat emeltek egy tanár ellen, aki eltörte egy diákja kezét idén tavasszal egy hódmezővásárhelyi általános iskolában. A férfit súlyos testi sértés bűntettével vádolja a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség.

A tanár már több mint tíz éve oktat az egyik hódmezővásárhelyi általános iskolában. A vádirat szerint április 5-én reggel egy 13 éves fiú az osztálytársaival az iskola földszinti folyosóján játszott, társaival elvették egy lány cipőjét és bevitték a mosdóba. A lány szólt a tanárnak, aki kihozta a lábbelit, de a fiú megállította, kivette a kezéből a cipőt, és kérésre sem adta vissza.

A tanár erre a karjánál fogva a mosdóba vezette és belökte az egyik fülkébe. A gyerek nekiütközött a vécécsészének, és esés közben, hogy fejét védje, maga elé tartotta kezét. A jobb kezének orsócsontja eltört, sérülése hat hét alatt gyógyult meg.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.