Itthon hvg.hu 2019. szeptember. 14. 18:42

Tarlós a fogyatékkal élőkről: Félremagyarázás forog fenn

A főpolgármester SMS-ben nyilatkozott a Népszavának.

A lap azért hívta fel Tarlós Istvánt, hogy megkérdezze, miért bántotta meg az értelmi fogyatékossággal élőket akkor, amikor a minap megafonnal a kezében becsmérelte a párbeszédes Tordai Bencét. Ekkor a városvezető ugyanis azt mondta, „Magyarországon ma elég furcsa világot élünk, a szellemi fogyatékosokat el kell viselni”. (Az ügyben az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége is megszólalt, szerintük közszereplőként veszélyes ilyesmit mondani.)

Tarlós provokációnak minősítette a kérdést, és letette a telefont, később azonban – ahogy fogalmazott, „udvariasságból” – mégis válaszolt a Népszava munkatársának kérdéseire, szöveges üzenetek formájában. Miközben a lapnak és Karácsony Gergelynek is oda-odaszúrt, azt írta: csak arra próbált utalni, hogy Tordai talán nincs ítélőképessége 100 százalékának birtokában. Ami

„nem szégyellnivaló, de nem biztos, hogy politikai vezetőnek kell állnia.”

Hozzátette: ha valóban megsértette a fogyatékossággal élőket (és úgy tűnik, ez a helyzet), elnézést fog kérni érdekképviseletüktől. Ám azt tanácsolta a Népszavának: „ezen az alapon sürgősen tegyék hozzá, hogy Karácsony súlyosan megsértette az összes zsidó származású embert.” Ezzel arra utalhatott, hogy ellenfele egy februári stúdióbeszélgetés során azt mondta, nem tartja nácizmusnak a zsidó képviselők listázásának ötletét. Egyébként úgy gondolja, elég nyilvánvaló, hogy félremagyarázás „forog fenn”.

Tarlós a megafonos akciót is megmagyarázta: a segédeszköz annak szólt, hogy „akiket Karácsony előző nap küldött”, azok is ilyet használtak. (A főpolgármester korábban a Dohány utcában veszekedett ellenzéki aktivistákkal arról, hogy kiáll-e jelölti vitára.)

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.