Orbán- és Fidesz-ellenes szavazást, valamint a budapesti mindennapok nehézségeire rávilágító voksolást csinálna a főpolgármester-választásból Karácsony Gergely. Egy keddi háttérbeszélgetésen elmondta, szerinte Tarlós azért nem kampányol, mert nem tud, Puzsér és Berki pedig tőle nem vesz el szavazatot.
A politikai feltételei megvannak annak, hogy győzzünk.
Ezzel kezdte keddi háttérbeszélgetését Karácsony Gergely, az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje. Bő egy hónap van a választásokig, a kampányuk utolsó két hete a mozgósításról fog szólni, az ellenzéki oldalon úgy számolnak, hogy magas lesz a részvétel, ezért Karácsony úgy fogalmazott:
négyszázezer szavazat kell a győzelemhez, kétszázezer választót pedig személyesen fel kell keresnünk.
Úgy számolnak, az MSZP és a DK szavazói beálltak Karácsony mögé, elkötelezettek, de az LMP-sek, a jobbikosok és a Momentum-szavazók körében még dolgozni kell az elköteleződésen.
Érdekesség, hogy Tarlós István a legtöbb szavazatot akkor kapta a főpolgármester-választáson, amikor kikapott. 2006-ban 349 ezren voksoltak rá (Demszky Gáborra akkor 362 ezren), 2010-ben, amikor először lett főpolgármester, Tarlós 321 ezer szavazatot kapott, míg 2014-ben 290 ezret.
A Fidesz és Tarlós István főpolgármesteri kampányáról Karácsony azt mondta, a jelenlegi városvezető nem kampányol, mert nem tud – ugyanis a Fidesz nem kampányol neki. A kormánypárt technikája az altatás és a direkt mozgósítás, a kormánypárt célja, hogy saját szavazóikat elvigyék, ebben pedig a „Kubatov-listák” lehetnek nagy segítségükre. A „Tarlós-kampány” jelenleg annyiból áll, hogy a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas teleplakátolta a várost Karácsony, Puzsér Róbert és Berki Krisztián hármasával, azzal a felirattal, hogy „Budapest nem cirkusz”. A jelöltek között egyenlőségjelet téve mindegyiküket bohócnak állították be. Ráadásul szabad óriásplakát hely nincs nagyon, ezért az ellenzéki oldalon úgy számolnak, ezek helyére kerülnek majd ki Tarlós plakátjai.
Karácsony egyébként nem tesz egyenlőségjelet Puzsér és Berki közé (mindkét jelölt leadta ajánlásait, Puzsér kicsivel többet mint hatezret, Berki tízezret), Puzsért politikai outsidernek, Berkit komolytalannak nevezte. De szerinte egyikük sem tőle vesz el szavazatot, inkább a Tarlós-tábort apaszthatják.
Gulyás zsarol
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter egy hétfői rádióinterjúban egyértelművé tette, az Orbán–Tarlós-paktum csak addig él, amíg Tarlós hatalmon van, ha Karácsony nyerne, a megállapodás érvényét veszti. Gulyás azt mondta, „ez egy politikai, és nem egy közjogi megállapodás, ilyen értelemben az kettejük között érvényes”. A paktum több fővárosi fejlesztést is tartalmaz, szó van benne egy 2030-ig szóló városfejlesztési tervről, illetve a hármas metró felújításához szükséges állami fedezet biztosításáról is. Karácsony Gulyás szavairól azt mondta, az nem több mint zsarolás.
A hvg.hu városházi forrásai szerint a 15 pontos megállapodás úgy született, hogy Tarlós összeírta kéréseit, amit Orbán – egy pontot, a parkolást kivéve – különösebb teketóriázás nélkül aláírt, amiből már sejteni lehetett, hogy nem a normaszöveg a lényeg, hanem az, hogy a Fidesz Tarlóst ültesse a főpolgármesteri székbe.
Karácsonyék kampányának a fő üzenete kettős lesz, egyfelől egy Orbán- és Fidesz-ellenes szavazásként állítják be az október 13-i voksolást, másrészt arra hívják majd fel a figyelmet, hogy a fideszes városvezetés mellett mennyire megnehezültek a hétköznapok Budapesten, „elég csak a hármas metróra gondolni”. Kiderült, a főpolgármester-jelöltnek kevés óriásplakátja és citylight-ja lesz, nagyjából 2-300.
12 kerületet vihetnek
Egy hétfői Závecz-felmérés szerint hajszálnyi a különbség Tarlós és Karácsony között, 49-45-re vezet a regnáló főpolgármester (+/-3,5 százalékos hibahatár mellett), Karácsony erről és a több kutatásról azt mondta, szerinte:
- felülmérik a Fideszt a fővárosban és a kerületekben, illetve
- Tarlósnak csak annyi támogatója van, amennyi a Fidesznek, a főpolgármester nem népszerűbb, mint a kormánypárt.
Az esélyekkel kapcsolatban Karácsony úgy fogalmazott, szűk többségük lehet az új közgyűlésben. A fővárosi közgyűlés 33 tagú, 1 főpolgármester, 23 kerületi polgármester és 9 kompenzációs listáról bejutott alkotja a testületet. Az ellenzéki térfélen úgy számolnak:
- Karácsony nyer,
- 12 kerületet elvisznek, illetve
- 4 helyet a kompenzációs listáról, ez pedig
- a 33-ból 17 hely, vagyis egyfős többség.
Kerületeket nem sorolt Karácsony, csak annyit mondott, hogy „Budán meglepetést fognak okozni”, több, most fideszes vezetésű budai kerülettel is számolnak. Valamint utalt rá, hogy ahol most ellenzéki a vezetés (például Zuglóban és Kispesten), ott megtarthatják a polgármesteri pozíciót. A Republikon Intézet korábban összegyűjtötte az ellenzék számára könnyebben nyerhető kerületeket, ezekről ITT írtunk bővebben.
Molnár Zsolt: Lehet, hogy tévedtem
Az MSZP budapesti elnöke pár nap alatt meggondolta magát.
Karácsony külön kiemelte Pesterzsébetet, ahol a Fidesz az ex-MSZP-s Szabados Ákos mögé állt be (szerinte Szabados nyerni fog, de nagy kérdés, hogy a fővárosi közgyűlésben hogyan fog majd szavazni), illetve Soroksárt, ahol szerinte a jobbikos jelöltnek, Bereczki Miklósnak komoly esélye van a győzelemre.