Itthon hvg.hu 2019. szeptember. 05. 08:31

Nem tudott magyarázatot adni a rablásra a brit férfi, aki betört egy pécsi ékszerboltba

Egy kis faluban vett ki magának egy házat, onnan ment Pécsre, de hogy miért rabolt, azt nem tudta megmondani.

Egyre furcsább részletek derülnek ki arról a két nappal ezelőtti pécsi ékszerbolti rablásról, amikor egy brit férfi tört be egy üzletbe a járókelők szeme láttára.

A brit férfi egy erővágóval vágta át a rácsokat, majd törte be az üzlet kirakatának üvegét, és összesen 9 millió forintnyi ékszert zsákmányolt, amiből egyet oda is dobott egy járókelőnek.

A Bors most azt írja, hogy a 28 éves angol férfi, Chris A. csak turistaként érkezett az országba 10 napra, ráadásul száz kilométerre Pécstől, a néhány száz fős Tolna megyei Miszlán foglalt magának szállást. A helyiek a lapnak azt mondták, a férfi kivett egy házat a faluban, de napokig ki sem ment onnan.

A pécsi ékszerrablás után perceken belül elfogták a rendőrök, a betört üveg ugyanis összevissza szabdalta a férfi kezét, a rendőröknek így elég volt a vérnyomokat követnie, hogy elkapják.

A férfit szerdán meghallgatta a bíróság, ahol nem tudott magyarázatot adni a rablásra, de azt mondta, azért jött Magyarországra, mert azt hallotta, hogy jó hely Magyarország, és meg akarta nézni, hogy tetszik-e neki. Abban reménykedett, hogy óvadék fejében elengedik, de brit állampolgárként egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Járásbíróság.

A Bors szerint a férfit nem viselte meg, hogy rács mögé került, és azt mondta, londoni családja segítségével kétmillió forintot tud majd óvadékra szánni, de most csak 600 ezer van nála.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.