Itthon hvg.hu 2019. augusztus. 16. 13:00

Soros megüzente: még több pénzt ad a CEU-nak

Hálás a CEU közösségének, hogy kitartottak.

A magyar származású amerikai milliárdos a CEU közösségének írt levelét azzal kezdi, hogy „az amerikai diplomák budapesti kiadásának ellehetetlenítésével Orbán Viktor magyar miniszterelnök arra kényszerítette a CEU-t, hogy az Egyesült Államokban akkreditált képzéseit Bécsbe vigye.”

A CEU sajtóközleményéből megismert levélben Soros azt is leírja, ennek ellenére az egyetem eltökélt abban, hogy

a továbbiakban is folytasson mind akadémiai, mind a tágabb közösség számára nyitott eseményeket budapesti kampuszán – ebben számíthat a Nyílt Társadalom Alapítvány segítségére, valamint az én személyes támogatásomra.

„Ezúton erősítem meg a júniusi bejelentést, miszerint a CEU-nak biztos a jövője: a Nyílt Társadalom Alapítvány meg kívánja növelni az egyetem pénzügyi alapját” – írja Soros. Erről, mármint a feltőkésítésről Soros György fia, Alex Soros beszélt először az egyetem júniusi diplomaosztóján. Alex Soros akkor azt is mondta:

Várom a napot, amikor Magyarország ismét demokratikus ország lesz.

Mostani levelét Soros György azzal zárja, hogy:

Szeretném megköszönni a CEU közösségének a Michael Ignatieff elnök-rektor vezetése alatt – a nehéz körülmények ellenére – tanúsított kitartását és az intézmény iránti lojalitását. Ugyancsak hálás vagyok azért a támogatásért, amelyben az egyetem részesült a magyar és a nemzetközi akadémiai világ részéről. Ez a támogatás hozzájárult ahhoz, hogy a CEU az akadémiai szabadság világszerte ismert szimbólumává váljon.

Enyedi Zsolt rektorhelyettes is azt mondta korábban, a CEU vezetése úgy számolt, a teljes költözéshez 4-5 évre van szükség, erre az időszakra kaptak pluszpénzt.

Visszaszólt Kovács Zoltán a CEU elüldözéséről beszélő Alex Sorosnak

Soros György fia volt a vendég a CEU diplomaosztóján, ahol arról beszélt: az egyetemet elüldözték az országból. Kovács Zoltán rögvest billentyűt ragadott.

* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után

A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.