Itthon hvg.hu 2019. július. 21. 08:44

Oroszországban kirándul Orbán Viktor

Szentpétervár mellett fotózták le, testőröket sem vitt magával.

Milánó után Oroszországban folytatta nyaralását Orbán Viktor – legalábbis az Index egyik olvasója szerint, aki képet is mellékelt a miniszterelnökről Carszkoje Szelóból.

A beszámolóban azt írta: a Szentpétervár melletti kirándulóhelyen futott össze a kormányfővel, aki „teljesen normálisan viselkedett, testőrök a közvetlen közelében nem voltak. Amikor a többiek megkérték egy közös képre, felvette a zakóját, és jött a kép”.

Az Index megkérdezte Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófőnökét, hogy magánúton vagy hivatalos úton van-e Orbán Viktor Oroszországban, aki azt válaszolta, hogy csak a hivatalos miniszterelnöki programokról adhat tájékoztatást. Vlagyimir Putyin orosz elnök egyébként pénteken Szentpéterváron volt, és a fehérorosz elnökkel tárgyalt.

Így azt sem tudni, hogy Orbán Viktor Oroszországba is puritán módon, a Wizzair fapadosával utazott-e, ahogy azt Milánóból hazafelé tette, amikor – mint ahogy megírtuk – még elsőbbségi beszállást sem vett.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.