Itthon hvg.hu 2019. június. 29. 08:25

Dunai hajóbaleset: törlődtek az egyik feketedoboz adatai

Magyar György ügyvéd szerint az adatok azért tűntek el, mert elfelejtették lementeni őket.

Az ATV vendége volt péntek este Magyar György ügyvéd, a Hableány elhunyt matrózának családját képviseli, és újabb eljárási hibáról beszélt. Azt mondta,

az egyik fekete doboz adatai eltűntek, mert nem kérték be azonnal a baleset után, három nap elteltével pedig automatikusan törlődtek.

Kifejtette, a dobozban lévő adatokat és anyagokat nem a rendőrség mentette le – ez lett volna a szakszerű eljárás –, hanem a legénység. „Az így leadott anyagot, a pendrive-ot viszont a rendőrség nem tudta megnyitni. Tizenhárom nap telt el, amíg egy igazságügyi informatikai szakértő meg tudta nyitni az abban lévő adatokat, közben a hajót viszont elengedték.”

Kíváncsian várja ilyen hibák után, hogy mit mond majd a szakértői vélemény.

Arról is beszélt, hogy a Viking mögött haladó másik nagyobb hajó feketedobozának adatait is akarták, de itt is törlődtek az információk három nap elteltével. Így a két héttel később kirendelt szakértő már semmit sem talált.

A Hableány-tragédiáról korábban megírtuk, hogy:

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.