Itthon hvg.hu 2019. június. 19. 14:38

Évzáró alatt rabolták ki a Németh László Gimnázium diákjait

Amíg a gyerekek az ünnepségen voltak, valaki mindkét emeleten elvitte az osztálytermekben hagyott értéktárgyakat.

Ismeretlen tettesek telefonokat, készpénzt, bankkártyákat loptak el a XIII. kerületi Németh László Gimnázium diákjaitól a tanévzáró alatt. A 444. hu információi szerint az ünnepséget az iskola udvarán tartották, az osztálytermekben maradt értéktárgyak pedig őrizetlenül maradtak. A diákok csak akkor vették észre, hogy eltűntek a holmijaik, amikor felmentek a termekbe a bizonyítványokért.

A tolvajok mindkét emeleten kipakolták az osztálytermeket, az egyik beszámoló szerint az esetnek több mint 60 károsultja van.

A lap kérdésére Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya közölte, hogy az eset után lopás bűntett miatt rendeltek el nyomozást ismeretlen tettes ellen, de még nem hallgattak ki senkit.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.