Itthon MTI 2019. június. 03. 12:22

151 embert vertek át az ál-gázszerelők országszerte

Apa és fia együtt verte át az embereket.

Vádat emelt a Dunakeszi Járási Ügyészség két férfival szemben, aki magát gázszerelőnek kiadva 151 idős embertől csalt ki pénzt – tudatta Szabó Ferenc Pest megyei főügyész hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a bűnügy vádlottja két miskolci férfi. Apa és fia 2017 januárja és 2018 áprilisa között tévesztett meg embereket. Jellegzetes formaruhában, nyakukban arcképes igazolvánnyal kopogtattak a lakások ajtaján, azt állították, hogy a gázkészülékeket kell ellenőrizniük. Miután a sértettek beengedték őket, felületesen szemrevételezték a berendezéseket, majd felsorolták a lakóknak azokat az alkatrészeket, amelyeket egy törvényi előírás szerint haladéktalanul le kell cserélni.

A vádirat szerint azt mondták, hogy ezt a munkát csak az ő cégük végezheti el, és szerződést is aláírattak a sértettekkel, majd az előleget azonnal készpénzben elkérték.

A két férfi Pest, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településeken, valamint fővárosi kerületekben 151 embertől csalt ki 10 ezer forinttól 74 ezer forintig terjedő összeget előlegként vagy munkadíjként. A két férfinak gázszerelői szakképzettsége sem volt – olvasható a közleményben.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?