Itthon hvg.hu 2019. május. 10. 16:02

"Középkori állapotok" – ellenzéki össztűz a budapesti patkányhelyzetre

A rossz szemétszállítási és csatornahelyzettel is összefügg a patkányok elszaporodása ellenzéki politikusok szerint. Karácsony Gergely, Őrsi Gergely és V. Naszály Márta a fővárost hibáztatja a kialakult helyzetért, és ismertették megoldási terveiket.

Bár a főváros bejelentette, hogy indul az extra patkányirtás – amire extra források jutottak – Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd közös főpolgármester-jelöltje azt mondja, a patkánygyarapodás a fővárosban szorosan összefügg az elégtelen szemétszállítással és a csatornahálózat megfelelő karbantartásának hiányával. Karácsony megemlítette, hogy a főváros egy alkalmatlan céget bízott meg a patkányirtással, ennek részletes történetét itt írtuk meg. Mindezek eredménye, hogy szakértők szerint mindennek nyomán a fertőzött objektumok száma a fővárosban mára azonos a 45 évvel ezelőttivel, mondja Karácsony. Zuglóban is egyre több a patkány, több irtásra is van szükség, amiért majd benyújtja a kerület a számlát a fővárosnak.

Őrsi Gergely, az MSZP budapesti alelnöke, II. kerületi képviselő ehhez hozzátette, hogy kezdeményezni fogják, hogy valamennyi kerület egységesen kössön szerződést a patkánymentesítésre egy arra alkalmas céggel, mert Budapest egyre inkább "egy középkori város képét" mutatja. Szükségesnek nevezte az állami kukaholding megszüntetését, és hozzátette, ha átvennék a főváros vezetését, visszaadnák a szemétszállítás feladatát a fővárosi közterület-fenntartónak.

A rezsiharc és a közműcégek elleni harc oda vezetett, hogy a cégek mára nem képesek fenntartani a közműhálózatot, és a csatornahálózat alig 20 százaléka felel meg az előírásoknak - vélte V. Naszály Márta, a Párbeszéd fővárosi képviselője. Ez pedig a patkányok elszaporodásához vezetett. Közölte, adatigényléssel fordul a fővárosi kormányhivatalhoz, hogy kiderüljön a patkányészlelések pontos mértéke.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.