Itthon Gergely Zsófia 2019. április. 30. 10:30

Lazán elgáncsolta a Fidesz az óvodai aláírásgyűjtés kivizsgálását

Gergely Zsófia
Szerzőnk Gergely Zsófia

Mindössze 3 „igen” szavazat, 11 „nem” ellenében, 1 tartózkodás mellett – ilyen arányban szavazta le a VIII. kerületi önkormányzat képviselő-testületének kormánypárti többsége, hogy egyáltalán napirendre vegyék a józsefvárosi óvodákban törvénytelenül zajló fideszes aláírásgyűjtést kivizsgáló bizottság ötletét. A polgármester, Sára Botond azzal indokolta, hogy nem támogatják a kérdés tisztázását, hogy ő már levont minden következtetést. Arra is utalt, hogy voltak szankciók, de nem derült ki, mégis kiket büntetett a saját pártját érintő, törvénytelen politikai kampány miatt.

A józsefvárosi képviselő-testület csütörtöki ülésén nem volt hajlandó még a napirendre sem venni a Párbeszéd önkormányzati képviselőjének, Erőss Gábornak a javaslatát, miszerint vizsgálóbizottság kellene felállítani az ügyben. „A polgármester, Sára Botond kijelentette, hogy ő maga már minden következtetést levont, és utalt arra is, hogy nemcsak az alpolgármesterét szankcionálta” – közölte Erőss a hvg.hu-val. Azonban nem derültek ki sem a kerületvezető „következtetései”, sem az, hogy milyen más retorzió érhetett ezek szerint más érintetteket. „Épp a részletek feltárása lett volna a vizsgálóbizottság dolga, hiszen évek óta nyílt titok volt, hogy az óvodákban kemény fideszes agitáció zajlik, aljas módon visszaélve az óvónők kiszolgáltatottságával” – tette hozzá az ellenzéki önkormányzati képviselő. Az érintett Sántha Péterné nem vett részt a szavazásban, de az összes többi kormánypárti képviselő a nemre voksolt.

Hétfőn hoztuk nyilvánosságra a birtokunkba került hang- és képfelvételek alapján, hogy a józsefvárosi Napraforgó Egyesített Óvoda tagóvodáiban gyűjtöttek aláírást Orbán Viktor programjához. Erőss már cikkünk megjelenésének napján, az emberi erőforrás bizottság hétfői ülésén is előállt az ötlettel, de a fideszes többség ott is leszavazta a vizsgálóbizottságot, és a botrányban érintett alpolgármester, Sántha Péterné meghallgatását.

Az önkormányzat elismerte az aláírásgyűjtést, és azt is, hogy az alpolgármestertől, Sántha Péternétől származhattak az ívek, csakhogy szerintük ezeket az óvónők kérték. Vagyis szó sem volt utasításról, kérésről, Sántha Péterné ott hibázott csak, hogy „nem kellő körültekintéssel járt el, mert elmulasztotta az óvodai alkalmazottakat figyelmeztetni, hogy az aláírásgyűjtés nem kerülhet az intézmény falai közé, ennek elkerülésére semmilyen intézkedést nem tett”. A felelősségét elismerte, és a kerület fideszes polgármestere, Sára Botond „végleg megvonta az oktatásfelügyeletre vonatkozó feladatköröket az alpolgármestertől”.

 

Facebook / Dr. Erőss Gábor - új, bal, zöld
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.