Itthon MTI 2019. április. 15. 06:03

Több sebből vérzik a pedagógus alkalmassági vizsgálat, változás jöhet

Nagyon kevés embert szűrt ki eddig a pedagógus pályalkalmassági vizsgálat, és 18 évesen nagyon nehéz is kiszűrni azt, ki nem lesz alkalmas tanárnak, mondják szakértők, ezért változás jöhet ebben a rendszerben, írja a Magyar Nemzet.

Jelenlegi formájában nem tölti be valódi szerepét a pedagógusok pályaalkalmassági vizsgálata, amely jórészt csak a motivációk felmérését teszi lehetővé, ezért a szakma szeretné, hogy a képzés későbbi szakaszába építsenek be még egy szűrőt - írta a Magyar Nemzet hétfői számában. Hat év alatt mindössze 83 főt, vagyis a pedagógusnak jelentkezők kevesebb mint egy százalékát szűrte ki a pályaalkalmassági vizsgálat, ezért hatékonyabbá kell tenni - figyelmeztet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A hiányosságokat a tanárképző központok vezetői is tapasztalják, ezért kezdeményezték a szaktárcánál a felülvizsgálatot.

Antalné Szabó Ágnes, az ELTE Tanárképző Központ főigazgatója a lapnak elmondta: olyan eljárásrendekre van szükség, amelyek az intézményi javaslat alapján az alkalmatlannak minősülő hallgatók független szakértői vizsgálatát támogatják, és lehetővé teszik a más pályára való átirányításukat, a már elvégzett tanulmányok további hasznosítását.

A Szegedi Tudományegyetem Tanárképző Központjának főigazgatója, Forgács Tamás kiemelte, hogy nagyon nehéz megállapítani egy felvételi előtt álló 18 éves fiatalról, igazán elhivatott pedagógus lesz-e belőle. Amikor már valamennyi elméleti képzettsége és gyakorlati tapasztalata is van a hallgatónak, dolgozott már gyerekekkel is, jobban el lehet dönteni, tényleg a pályára való-e, ezért javasolják, hogy a képzés egy későbbi szakaszába épüljön be még egy szűrő - tette hozzá. A főigazgató úgy látja, a minisztérium tisztában van a problémákkal, foglalkozik a javaslatokkal, és az ígéretek szerint várható változás a jövőben - írta a lap.

(Nyitóképünk illusztráció)

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.