Itthon hvg.hu 2019. március. 16. 20:58

Hiába kérték a halálos balesetet okozó sofőrt, hogy ne vezessen

Hárman haltak meg a frontális ütközésben.

Két autó frontálisan ütközött Kiskunmajsánál pénteken. Hárman utaztak abban az autóban, ami egy enyhe balos kanyarban lesodródott az útpadkára. A sofőr korrigálni próbált, ekkor csapódtak a szemből szabályosan érkező másik autóba.

A vétlen sofőr és felesége, illetve a balesetet okozó sofőr is meghalt.

A háromfős társaság egy kiskunmajsai kocsmában szórakozott csütörtök éjjel, majd innen indultak Kiskunhalasra. A 35 éves nő utasai állítólag kérlelték a sofőrt, hogy ne vezessen, sőt, át is vették volna a kormányt, de ő nem adta, mivel a két utas közül az egyik ivott, a másiknak pedig nincs jogosítványa.

Az RTL Klub információi szerint a vétkes sofőr a megengedettnél jóval gyorsabban vezetett. A túlélőkről úgy tudják, jól vannak.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.