Itthon hvg.hu 2019. március. 08. 16:05

Családja segítségével kényszerített kiskorú lányokat prostitúcióra

Megvásárolták vagy toborozták a nőket, majd Bécsben és Dunaújvárosban árulták őket.

Elrendelte hat gyanúsított letartóztatását a Székesfehérvári Járásbíróság. Az ügyészség tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, kizsákmányolás céljából, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítja őket.

A Fejér Megyei Főügyészség közleménye szerint az egyik gyanúsított irányításával a felesége, fia, lányai és még két ember bűnszervezetben, rendszeres haszonszerzésre törekedve folytatta tevékenységét.

2017 nyarától előbb Bécsben, majd Dunaújvárosban az általuk „megvásárolt”, illetve toborzott magyar állampolgárságú nőket, köztük több kiskorút prostitúcióra vett rá.

A kiskorú sértettek közül többeket erőszakkal, illetve fenyegetéssel bírtak prostitúcióra, a bevétel döntő hányadát pedig elvették a nőktől – írták.

(Címlapképünk illusztráció.)

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.