Több demonstráció is van ma Budapesten, a hídblokáddal párhuzamosan a többi helyszínen is készülnek a tüntetők.
Hozzávetőleg harminc ember gyűlt össze a Fiatalok a Demokráciáért által meghirdetett időpontra, délután egy órára a Hősök terére. Orbán Viktor beszédeit játsszák le, de szólt a Sárga rózsa című dal is.
Sajátos életkép a Hősök terén, ahogy a maroknyi csoporttól alig pár méterre fotózkodnak a turisták.
A rendőrség a szomszédos utcában vonult fel járműveivel, a téren minden sarkon páran posztolnak. Ha összeadnánk, többen lennének, mint a tüntetők - jelenti helyszínen lévő tudósítónk.
Az egyik szervező a hvg.hu-nak azt mondta, hogy bíznak benne, hogy két óráig még sokan érkeznek, utána vonulnak a Lánchídhoz, amit egy kis csoportjuk már korábban blokád alá vont. Beszédek is lesznek, és úgy tervezik, hogy egyesülnek a város más pontjain, így a Várkert Bazárnál a tüntetőkkel. A hidat estig zárva szeretnék tartani.
Negyed 2-re nagyjából ötvenen fősre nőtt a tömeg, egyesek kereplővel jöttek, de találkoztunk egy-egy hangosabban politizáló hangadóval is. Érdekes, hogy a Hősök tere mellett elhúzó autósok közül egy-egy dudál, amit a szimpátia jeleként szoktak kérni hasonló eseményeknél. Egy elmaradhatatlan “Orbán egy geci” feliratú transzparens is érkezett. De sokkal nagyobb nem lett a tömeg.
A vonulás miatt az Andrássy egy irányban le van zárva, a tüntetőket 20 rendőrautó kíséri. A rendőrség ügyesen dolgozik, a nem túl nagyszámú vonulás miatt szakaszosan zárják csak le azt a szakaszt, ahol éppen tartanak, ne kelljen a teljes forgalmat blokkolni.
Elegünk van! Szabad MTA-t! Gyertek velünk! - skandálják.
Nem sokkal három óra előtt az Andrássy úton vonuló tüntetők nagyjából 100-150 vannak, de hiába skandálják, hogy “gyertek velünk”, inkább csak kíváncsian megbámulják őket.
A Hősök teréről induló tüntetők három órára érték el a Lánchíd pesti hídfőjét. Az MTA láttán újra annak szabadságát követelték, majd felsétáltak a már korábban blokkolt hídra. Az Andrássy úton megindult a forgalom.
A vonuló tüntetők a budai hídfőnél megálltak, beszédet mondanak, zeng az Orbán takarodj. A hidat lezáró kocsik ütemesen dudálnak az „elegünk van”-ra.Tudósítónk szerint a hídon eközben megy a tanakodás, mert az összegyűltek egy része inkább Orbán Viktor beszédének helyszínére, a közeli Várkert Bazárhoz vonulna. A demonstrációt viszont ide jelentették be.
Végül maradt az eredeti terv: fél négy körül a Lánchidat lezáró tüntetők elindultak a Várba, hogy csatlakozzanak az ellenzéki demonstrációhoz. A hidat viszont éjfélig tartani akarjak, addig szól az engedélyük, ezért visszajönnek.
Cikkünk folyamatosan frissül.