Itthon hvg.hu 2019. január. 29. 11:31

Kálmán László: Orbán kifejezetten gyenge szónok

A nyelvész szerint a miniszterelnök "kerékbe töri a magyar nyelvet".

Kálmán László nyelvész a Népszavának adott interjúban arról beszél, Orbán Viktor miniszterelnököt nem tartja tehetséges szónoknak, ha nem előre megírt szöveget olvas fel,

akkor kifejezetten gyengén teljesít. Híveit láthatóan nem zavarja, de Orbán retorikája és beszédtechnikája akkor is borzalmas, amikor papírból beszél. Minden szót, minden szótagot külön hangsúlyoz. Vélhetően úgy szeretne tenni, mintha kimunkált, veretes gondolatokat fogalmazna meg. Valójában kerékbe töri a magyar nyelvet.

Mit tehetek én erről – kérdez vissza, mikor a riporter közbeveti, Orbán a gyengesége ellenére is hatásos. Arra a kérdésre, hogy a Fidesz szómágiájának – a migránsozásnak, Soros-egyetemezésnek, álcivilezésnek – mekkora szerepe van a győzelemben, Kálmán azt mondja, a Fidesz nagy energiát fordít rá, hogy csakis rá jellemző kifejezéseket találjon, amihez aztán kialakítja a megfelelő asszociációs légkört.

Felmérések hiányában a benyomásaimra kell hagyatkoznom: igen, a Fidesz győzelmi sorozata döntő részben a propagandagépezet terméke.

Az ellenzék egy szóval büszkélkedhet, mégpedig a "rabszolgatörvénnyel". Az O1G politikai kommunikációra nem alkalmas, az utcán viszont – ahol keletkezett – jól működik. Kálmán azt mondta, Nagy Blankát egy, a fiatalok által kedvelt filmből vett idézet miatt támadják.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.