Itthon hvg.hu 2019. január. 14. 20:11

Kiakadt a szegedi városvezetés az SZTE rektorhelyettesének nyilatkozatán

Zakar Péter rektorhelyettes azt mondta, nemzeti SZTE-re van szükség, illetve a jelenlegi városvezetés alkalmatlan.

Ahogy korábban megírtuk, Szegedet most az MSZP-s Botka László irányítja, Zakar Péter rektorhelyettes szerint azonban új városvezetésre van szükség, majd pedig hozzátette, hogy „az államnak, a vallásnak és a városnak egységben kell állnia a sikerhez”.

Erre reagált a város alpolgármestere, Nagy Sándor, aki a Szeged.hu-nak azt mondta, "Szeged és az egyetem évtizedek óta együttműködik az egészségügy területén éppúgy, mint a fejlesztéspolitikában."

Az alpolgármester két példát is említett, az újklinika építését, ahol a külső közműveket Szeged 800 milliós fejlesztésével építették meg, illetve a lézerközpontot, amelyért "Szeged végig lobbizott", hogy a városba kerüljön.

Az alpolgármester szerint Zakar Péter korábban a megyei közgyűlésben dolgozott fideszes alelnökként, "most pedig gyakorlatilag az egyetem párttitkára lett rektorhelyettesként".

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.