Itthon hvg.hu 2018. december. 21. 13:29

Nem árulja el a túlóratörvényről nyilatkozó szakértője nevét a közmédia

Szél Bernadett szerette volna megtudni, kit idéztek az M1 Híradójának egyik anyagában, de csalódnia kellett.

Levélben kereste meg a Duna Médiaszolgáltatót Szél Bernadett azért, hogy megtudja, ki volt az a névtelen szakértő, aki még december elején nyilatkozott a túlóratörvényről az M1 Híradójában – írja az Index. A híradós anyag ide vonatkozó része pontosan így hangzott:

Szakértők szerint a módosítás életbe lépése után sem kötelezhetnének senkit túlórára az írásos beleegyezése nélkül. Az a feltételezése is alaptalan a szakszervezeteknek, hogy a túlórák után járó pénzt csak évekkel később kapnák meg, ugyanis ezt továbbra is minden hónapban ki kellene fizetni.

Az Index szerint Szél a médiatörvény egyik bekezdése alapján tette fel kérdését, amely szerint „A műsorszámban közzétett hírekhez fűzött véleményt, értékelő magyarázatot e minőségének megjelölésével és szerzőjének megnevezésével, a hírektől megkülönböztetve kell közzétenni”. A Duna Média kilenc nappal később válaszolt a képviselőnek, de azt írták, az EU általános adatvédelmi rendeletben biztosított joga alapján „a hivatkozott szakértő személyes adatainak kezelése ellen tiltakozott”, és ezért a DM nem tudja kiadni az adatait.

A levelet Dobos Menyhért, a Duna Média vezérigazgatója írta alá. Azt is megjegyzi, hogy rendszeresen kérdeznek meg szakértőket, akik nem jelennek meg névvel és arccal, egyrészt mert „nem esnek akkora hangsúllyal egy-egy anyagban”, másrészt pedig mert ők maguk nem akarnak megjelenni, vagyis ragaszkodnak személyes adataik védelméhez.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.