A Népszava birtokába került tervezet szerint járási központokba szerveznék a háziorvosokat, védőnőket, fogorvosokat és az alapellátási ügyeleteket.
A háziorvosi rendszer átfogó átalakítására készül a kormány, központosítanák a háziorvosok, a védőnők, az alapellátó fogorvosok szakmai irányítását és felügyeletét is – írja a Népszava egy birtokába került előterjesztés alapján.
A tervezet szerint az alapellátás új országos központot kapna, valamint valamennyi járásban létrehoznák az úgynevezett állami fenntartású és irányítású egészségügyi központokat. Ezekben az új egészségházakban alap- és a szakellátó orvosokat is elérhetne a lakosság. A tervek szerint a területen dolgozó háziorvosok, ha van egyéb szakvizsgájuk is, azt itt szakorvosként hasznosíthatnák.
A lap hozzáteszi, mivel a háziorvosok zömének belgyógyász vagy foglalkozás-egészségügyi szakvizsgája van, ezért a szakrendelések teljes spektrumának biztosításához egyéb helyekről is kellene hozni szakorvost.
A kormányzati javaslat újraszervezné az alapellátási ügyeletet is. Így például az Országos Mentőszolgálattal közös diszpécserrel működtetnék a háziorvosi ügyeleteket is. Szigorúan lehatárolnák a háziorvosok által még ellátható, illetve a sürgősségi ellátás körébe tartozó feladatokat. S megreformálnák a most csak hellyel-közzel biztosított fogorvosi ügyeleteket is.
A Népszava úgy tudja, a még nem nyilvános kormányhatározat szerint a program részleteit jövő február végig kell kidolgoznia a humánminiszternek. A tárca vezetője számára egyebek mellett előírják azt is, hogy alakítson munkacsoportot a Belügy-, és a Pénzügyminisztériummal közösen az új Járási Egészségügyi Központok megszervezésére, valamint az alapellátási ügyeleti rendszer újratervezésére.
Komáromi Zoltán háziorvos, az MSZP-Párbeszéd szakértője a lapnak azt mondta, az egyelőre nem világos, hogy átvennék-e a járási központok a meglévő praxisok feladatait, vagy azok mellett jönnének létre, de mivel az alapellátás most a helyhatóságok feladata, ezért az önkormányzati törvényt is módosítani kellene. Kérdéses az is, hogy a járási központokban is dolgozó háziorvosok hogyan látják majd el az ottani munkájukat a saját körzetük mellett.
Drajkó Zsombor egészségügyi közgazdász a lapnak azt mondta, a mostani tervek nem illeszkednek a jelenlegi ellátórendszerbe, a tervezett járási egészségházak szerepe, feladatköre nem kellően tisztázott, nem tudni, kiegészítőként vagy helyettesítőként lépnének be a rendszerbe, de az sem világos, hogy honnan lesz oda orvos, egyéb szakember vagy hogyan jutnak el 40-50 kilométerről oda a betegek.