A független politikus szerint a táborban csaknem 50 gyerek van, akik semmi mást nem látnak maguk körül, csak szögesdrótokat.
A tompai tranzitzónában járt Szél Bernadett és Szabó Szabolcs, a független képviselők egy Facebookon közzétett videóban számoltak be tapasztalataikról. Mindketten hangsúlyozták, hogy embertelen körülményekkel találkoztak, Szél pedig elmondta azt is, hogy azok a felnőtt menedékkérők, akik kitoloncolásukra várnak, továbbra sem kapnak enni, csak a gyerekeknek biztosítanak ételt.
Szél arról is beszélt, hogy jelenleg nagyjából 50 gyermek van a tranzitzónában, ahol családjukkal együtt egy kosárlabdapályányi területen kénytelenek élni mindennapjaikat. A politikus szerint a gyerekek szinte csak szögesdrótokat látnak maguk körül, szüleik pedig valószínűleg nem tudnak mit kezdeni velük, ugyanis a kicsik még játszani sem igazán tudnak a szűk helyen.
Szabó Szabolcs arról számolt be, hogy sok menedékkérő nem a tranzitzóna, hanem a börtön szót használta, amikor a helyről beszélt. A politikus elmondta: lépéseket fognak tenni annak érdekében, hogy a tranzitzónákban tartózkodó emberek életkörülményei javuljanak.