Itthon Dercsényi Dávid 2018. november. 25. 13:49

Az Emmi a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján is migránsozik

A nők elleni erőszak problémája százezreket érint, ehhez képest az Emmi a tömeges bevándorlás megakadályozásával nyugtatja a társadalmat.

"Magyarország Kormánya elutasítja a bántalmazás minden formáját és elkötelezett a nőkkel szemben elkövetett erőszak elleni küzdelemben, fenyegessen az kapcsolaton belül vagy más módon. 2013-ban életbe lépett Európa egyik legszigorúbb büntető törvénykönyve, amely kiemelten védi a nőket, és kiemelten bünteti a nők elleni erőszakos bűncselekményeket." Miután korábban egy szakértő arról beszélt a köztévén, hogy Magyarországon a nők ötödét, de inkább nagyobb hányadát bántalmazzák, és az egyik leggyakoribb halálok a fizikai erőszak, az Emmi közleménye nem cseng a leghitelesebben.

De van folytatás is:

"A magyar kormány mindent megtesz azért is, hogy megvédje Magyarországot és a magyar nőket a tömeges bevándorlástól és az azzal együtt járó nők elleni erőszakos bűncselekményektől, amelyeknek száma a bevándorlóországokban radikálisan megnőtt."

A magyar nép hálás lenne, ha emellett a hazai eredetű nők elleni erőszak elleni küzdelemre is jutna ideje, energiája a kormánynak.

A kormány kiemeli, hogy fontos a probléma mielőbbi jelzése és a segítségkérés. "Idén 241 férőhellyel bővült a bántalmazottakat segítő ellátórendszer, új krízisközpontok, titkos menedékházak és félutas kiléptető házak jöttek létre. 2016 óta a krízisközpontok ötven százalékkal nagyobb költségvetési támogatással működnek, a titkos menedékházak számára biztosított forrás pedig több mint száz százalékkal emelkedett." A kutatások szerint tehát kb. sok százazer-egymillió nőt bántalmaznak, ehhez képest a 241 plusz férőhely nem tűnik hatalmas előrelépésnek.

A kormány 3 milliárdot fordít prevencióra, képzésre, kommunikációr, társadalmi érzékenyítésre. Összesen.

Ha valaki segítséget szeretne kérni, az országos kríziskezelő és információs telefonszolgálat országosan hívható, ingyenes telefonszámán (+36-80-20-55-20) és honlapján (www.bantalmazas.hu) teheti meg.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.