A fiú korábban egyik iskolatársát is bántalmazta, aki könnyebben megsérült.
Könnyű testi sértés, garázdaság, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak valamint személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt emeltek vádat egy 15 éves pécsi fiú ellen – közölte a rendőrség. A Pécsi Rendőrkapitányság szerint a fiatal 2017. szeptember 6-án délelőtt egy pécsi oktatási intézményben megrúgta, majd többször meg is ütötte egyik iskolatársát, aki a bántalmazás során könnyebben megsérült.
A gyanúsított néhány héttel később, november 24-én megütötte egyik tanárát is, akit ezután hét iskolatársával együtt bezártak a tornaterembe.
A rendőrség a nyomozást befejezte, a szükséges iratokat pedig átadta az ügyészségnek.