Itthon G. M. 2018. november. 17. 12:08

Fülke: Budapest még akár nyerhet is

Ritkán volt a magyar történelemben olyan időszak, amikor egy évtizeden át, erősödő gazdasági környezetben fejlődhetett az ország fővárosa. Vajon eldőlt-e már, mit hagy maga után az Orbán-kormány Budapesten? Milyen ízlés vezeti őket? Erre kerestük a választ a főváros egyik legjobb ismerőjével, N. Kósa Judittal az e heti Fülkében.

Százmilliárdokat költ a magyar kormány Budapesten, a főváros asszisztálása mellett. A HVG ezen a héten az építészeket mutatta be, akik a hatalom díszleteit tervezik, és ebből rendesen meg is gazdagodnak. A Fülke arra vállalkozott, hogy mérleget vonjon lassan kilenc év budapesti fejlesztéseiről. Mi az, ami kifejezetten jól sikerült? Hol bosszantja a fővárosiakat a frissen elkészült épített környezet?

Nem az a baj, amit építettek, hanem az a rendszer, amit leromboltak. Amit leromboltak, az a műemlékvédelem és általánosságban a szakértelem

– magyarázta a Fülkében a főváros egyik legjobb ismerője, N. Kósa Judit. A Népszava vezető szerkesztője állandó munkatársa a Budapest folyóiratnak, alapító tagja a Nagy Budapest Törzsasztalnak, segíti a Fortepant a fővárosi fényképek azonosításában és városi túrákat is tart. Van szerinte szerethető a megújuló Várban és a Szépművészeti újranyitása óta a Ligetben is. És látszanak a hozzánemértés bűnei a Madách téren vagy a Szabadság téren. De mi a véleménye a bulinegyed átalakulásáról, amelynek a kerület lakójaként nem csak megfigyelője, de elszenvedője is?

Legújabb adásunkat itt hallgathatja meg:

SoundCloudról le is töltheti a beszélgetést, feliratkozhat csatornánkra:

Az iTunes-rajongók itt találják a felvételeinket:

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.