Itthon hvg.hu 2018. november. 08. 16:08

Puzsér elárulta, kinek a javára lépne vissza

De semelyik másik eddig bejelentkezett főpolgármester-jelölt nevét nem említette.

Zárható szobákkal tenné biztonságosabbá a hajléktalanszállókat, és teljes mértékben támogatná a tűcsereprogramot, egyebek között ezeket mondta Puzsér Róbert az e heti Figyelőnek adott interjújában arról, hogy mi mindent csinálna, ha megválasztanák a főváros élére. Egyébként hozzátette, a hajléktalankérdés rendezése a főpolgármester kompetenciáján messze túlmutató feladat.

Arra a felvetésre, hogy Puzsér lehetne "az ellenzék erős embere", azt mondta, hogy ő az összefogásban nem bízik,

mert jelöltet fog indítani rá az MSZP meg a DK is, ebben majdnem biztos.

Centrumjelöltek indulását szívesen látná, mondta Puzsér arra a kérdésre, hogy mit szól a vlogger Dancsó Péter bejelentéséhez, hogy ő is indulna a főpolgármesteri posztért. Karácsony Gergelyt viszont az MSZP-hez sorolja, úgy fogalmazott,

vele bábozza el az utódpárt, hogy a régi gárda már lelépett a színről. De ez egy hazugság.

A visszalépésről azt mondta, akkor tenne ilyet, hogyha lenne egy szavahihető és nála kevésbé megosztó jelölt, aki felvállalja a Sétáló Budapest program megvalósítását.

Név szerint Jeszenszky Gézát, Bod Péter Ákost és Konok Pétert említette, akiknek a javára kiszállna a versenyből, már amennyiben ringbe szállna valamelyikük.

Hirdetés