Itthon hvg.hu 2018. november. 06. 10:21

Tető nélküli iskolában tanítanak Heves megyében

Ismeretlen okból a nyári szünet végén kezdték felújítani az egri tankerülethez tartozó ostorosi iskola tetőszerkezetét. A munka elhúzódott. Az őszi szünet után sem lett kész a tető.

„Immár közel három hónapja nap mint nap ugyanaz a kép fogad minket szülőket, gyerekeket és tanárokat: az augusztus elején történt héjazatbontás után szinte megállt az idő, semmi nem történik az iskola felújításával kapcsolatosan. Szülőként én szégyellem, hogy gyermekeimnek és az őket tanító, nagy áldozatot vállaló tanároknak ilyen körülmények között kell minden nap megvívni az amúgy sem túl egyszerű életet” – írta egy szülő a közösségi oldalán, amit a Népszava szemléz.

A lap megkereste az egri tankerületet és a Klebelsberg Központot is, előbbi nem reagált, utóbbi azt válaszolta, hogy az Egri Tankerületi Központ 2018. júliusában kötött szerződést a kivitelezési munkálatokat végző céggel: 4 hónapos teljesítési határidőt határozva meg. Ez 2018. november 10-én jár le. A vállalkozó saját ütemezése szerint végzi a munkálatokat, tájékoztatása szerint azonban az alapanyagok beszerzési ideje jelentősen megnőtt, ezért csúsznak a fedési munkálatok, de ígérete szerint határidőre elkészülnek a feladattal.

A központ szerint csak egy osztályt kell három napra ideiglenesen másik, az önkormányzat által biztosított épületben elhelyezni, mivel az érintett tanteremben festés és padlófelújítás is történik. A szülők viszont úgy nyilatkoztak a lapnak, hogy ez nem igaz. Nekik levelük van a fenntartótól, hogy november 5-9. között az ostorosi tagiskola tanulói és pedagógusai Egerben, az Agria TISZK épületébe fognak költözni. Ráadásul attól félnek, hogy a felújítás nem fog elkészülni a jövő hétre, így tovább fognak ott maradni.

(Képünk illusztráció.)

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.