Itthon MTI 2018. október. 11. 08:11

A kéményseprők örülnek Tarlósnak

A KOSZ szerint az újra induló főpolgármester nemcsak a budapesti polgárok, de a kéményseprők körében is nagy népszerűségnek örvend.

"Bár az elmúlt közel két és fél év során nem sok oka volt a kéményseprőknek az örömre, a szakmát, számos esetben hátrányosan érintő jogszabály módosítások végett, most mégis örömmel értesültünk róla, miszerint Tarlós István főpolgármester a Miniszterelnökkel folytatott egyeztetést követően, hivatalosan is bejelentette, hogy vállalva a Kormány és a Fidesz felkérését, újra elindul a főpolgármesteri tisztségért a jövő évi önkormányzati választáson" – olvasható a Kéményseprők Országos Szakszervezetének (KOSZ) közleményében.

A szervezet szerint azonban nincs szó politikai elfogultságról: "Egész egyszerűen az örömünk oka, hogy megítélésünk szerint Tarlós István személye garanciát jelent mind a budapesti polgárok élet- és vagyonbiztonságára, mind a budapesti kéményseprők biztos megélhetésére, akiknek Budapest nemcsak, hogy az otthonuk, de a munkahelyük is"

A KOSZ szerint az elmúlt években a Tarlós István vezette főváros "számtalan alkalommal bizonyította, hogy lehetőségeihez mérten igyekszik megbecsülni munkavállalóit és ami a legfontosabb, megóvni polgárait. Épp ezért Tarlós István nemcsak a budapesti polgárok, de a budapesti kéményseprők körében is nagy népszerűségnek örvend, közösségünk pedig elismeréssel tekint rá és ezúton is támogatásáról kívánja biztosítani."

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.