Az MSZP népszavazási kezdeményezéssel él, hogy akik lepusztították az egészségügyet, azoknak ne lehessenek gyógyulási kiváltságai.
Elutasították a Fidesz–KDNP képviselői a parlament népjóléti bizottságában kedden azt az ellenzéki javaslatot, hogy megszüntessék az állami vezetők kiemelt egészségügyi ellátását, írtuk korábban a Népszava alapján. Jelenleg a kiemelt állami vezetők egészségügyi ellátását a Honvédkórházban és a Semmelweis Egyetem klinikáján biztosítják, a kiemelt szolgáltatás a 2010 előtti kormányzati ciklusban megszűnt, az Orbán-kabinet 2011-ben azonban úgy döntött, hogy visszaállítja azt.
A Népszava most azt írja, hogy az MSZP elnöke, Tóth Bertalan bejelentette, pártja népszavazást kezdeményez, hogy az emberek döntsék el, járjon-e a VIP-ellátás a hatalom embereinek. Tóth hozzátette, egészen elképesztő indokkal, demagógiára hivatkozva söpörték le a Fidesz képviselői az Országgyűlés Népjóléti Bizottságában az MSZP kórházi VIP-ellátást megvonó célzó javaslatát. Az MSZP frakcióvezetője szerint demagógiáról szó sincs, annál inkább egy szimbolikus ügyről. Ugyanis amíg a hatalom embereinek luxusellátás jár, addig az átlagbeteg hosszú hónapokig vár a kezelésre, ha meg is kapja, akkor is lepusztult intézményekben gyógyítják, és okkal félhet egy kórházi fertőzéstől. Gyógyulása pedig nem garantált Tóth szavai szerint.
Emlékezetes, hogy a bizottsági vitában a fideszes Pesti Imre azt firtatta, tudja-e az előterjesztő, mekkora a politikusok ellátására fordított összeg a Honvédkórház költségvetésében, bár ő maga sem árulta el, mekkora összegről van szó. A szintén fideszes Molnár Ágnes szerint a politikusok VIP-ellátását az ellátórendszer általános gondjaival összefüggésbe hozni demagógia. A szocialista kormányok szerinte egyre csak bővítették a jogosultak körét, és felvetette, hogy volt államtitkárként biztosan Korózs is élvezte az állami vezetőknek járó kiemelt ellátást, aki azt válaszolta, hogy ő soha nem vette azt igénybe. A szintén fideszes Kovács Sándor nem hitte, hogy egy olyan kórházban, ahol több ezer ember dolgozik, valóban gondot jelenthet a politikusok VIP-ellátása. Szerinte a bizottsági ülés csak az ellenzék sajtónak szóló propagandamutatványa.
(Kiemelt képünk illusztráció.)