Először is felejtsük el, hogy véreskezű antiszemita gyilkos. Próbáljuk meg az emlékét könnyen habzó történelemsúroló szerrel tisztára mosni, amíg a fehérterrorból csak a fehér marad. Igyekezzünk max. kissé hirtelen kezű polgári-konzervatív radikálisnak beállítani, aki akár a mai NER-nek is megfelelhet. Hiszen ahogyan akkor is, ma is idegenek ellen küzdünk, elszánt tettekre van szükség pl. Soros György ellen, aki, ahogy 1919-ben, ma is összeesküszik ellenünk. Ideje tabuk nélkül beszélni a nemzeti ellenállás rejtett hőseiről, akikből csak a kommunisták kreáltak valamiért negatív figurát.

Nem fogják elhinni, de most Héjjas Ivánról beszélünk. A Magyar Idők c. központi pártlap szerint ugyanis egy új könyvben végre "tabuk nélkül jelenik meg a vörös propaganda által patás ördöggé formált katonatiszt fordulatos élete." E szavakkal méltatja a lapban Pataki Tamás fiatal író Domonkos László ex-MIÉP-es történész A Héjjas-nyárfa árnyékában című új kötetét, amely új fénybe, mi több, új perspektívába helyezi az ismert antiszemita gyilkos személyét. Az interjú leginkább műfajparódia, haveri beszélgetés, egy konkrét "kérdés" pl. így néz ki:

Héjjas Ivánból patás ördögöt, „herélőkéses” gyilkost fabrikált a vörös propaganda. Miért kellett mindenáron befeketíteni?

Tényleg, miért? Ha egyszer hófehérként járta a vidéket Prónayval, Francia Kiss Mihállyal és a többi nemzeti konzervatívval, hogy pogrommal, kínzással és más, hasonlóan polgári eszközzel vegyen revansot a zsidó kommunistákon, és még inkább azokon, akiket annak tartott. És ha ez ilyen tempóban megy, akkor hamarosan a Rongyos Gárda is a nemzeti együttműködés méltatlanul meghurcolt elődjeként kerül be a történelemkönyvekbe?

„...különböző perverz hazugságokkal bőségesen tarkították a vörösterrorra reakcióként itt-ott valóban megtörtént – azokénál jóval kisebb számú és enyhébb 'kivitelezésű', sok esetben máig tisztázatlan kimenetellel és elkövetőkkel lezajlott – atrocitásokat”

– mondhatja, és mondhatja büntetlenül az interjúban a kötet szerzője, simán delirálhat „úgynevezett fehérterrorról”, „karaktergyilkosságról”, „hamisításról”, anélkül, hogy tartania kéne akár egyetlenegy felkészült, kritikus kérdéstől is. Nem, nem kell tartania. Azt sem kell megmagyaráznia, miért elég, ha új történészi felfedezéseinek forrásaként néhány leszármazottal történt beszélgetést és egy családi napló bejegyzéseit adja meg.

A kereszténydemokrata kormányhoz legközelebb álló napilapban így a fehérterror egyik leghírhedtebb figurája lényegében a mennybe megy, csont nélkül lenyomva az olvasók torkán egy nettó szadista állatot, akinek az emlékét eddig leginkább a náci Betyársereg és a fordulat előtti Jobbik ápolta. Az igazán érdekes nem is ez. Hanem hogy hogyan kerül ő és ez az „interjú” a rezsim központi pártlapjába?

A kultúrharc melyik szereplője üzen ezzel kinek és mit? Milyen narratívára, történelemszemléletre készülhetünk ezután? Lehet-e egyszerre „tabuk nélkül” rehabilitálni Héjjas Ivánt és Netanjahuval barátkozni, ill. gigaprojektben emlékezni a holokauszt áldozataira? Zárjuk rövidre: nem.