Itthon T. R. 2018. augusztus. 18. 13:18

Soros: Trump szélhámos

Pont akkor, amikor Donald Trump elkezdené komolyan venni Orbán Viktort, Soros György szélhámosnak nevezi az amerikai elnököt. Igaz, a filantróp azzal kapcsolatban szólalt meg, hogy nem hisz az amerikai részvénytőzsde szárnyalásának a tartósságában.

A New York Times nyomán megírtuk, hogy az amerikai elnök egyszerre tekinti ellenségének az EU-t és barátjának az annak egységét megtörni próbáló populistákat, így kerülhet végre Trump látószögébe Orbán.

A hamburgi Die Welt pedig arról ír hogy Soros nem hisz az amerikai részvénytőzsde szárnyalásának a tartósságában, és legutóbbi tőzsdei műveletével közel félmilliárd dollár értékben lényegében az S&P 500-as index esésére kötött fogadást. A Klubrádió által szemlézett német cikkben

Soros szélhámosnak nevezi Donald Trump amerikai elnököt, aki rendre olyan nyilatkozatokat tesz, amelyekben saját érdemeinek tudja be a mostani kedvező tőzsdei klímát.

A magyar milliárdos tavaly nyáron már megpróbálkozott egy hasonló művelettel, de akkor nem jött be a számítása, mert a papírok értéke rendületlenül tovább emelkedett, és Soros akkor kénytelen volt kapitulálni.

A Die Welt megjegyzi, érdekes, hogy Soros akkor köt fogadást az amerikai tőzsde árfolyamesésére – és ezzel egyúttal Donald Trump népszerűségének a csökkenésére – spekulálva, amikor az amerikai elnök Orbán és Magyarország felé kezdett fordulni, szakítva ezzel Obama korábbi politikájával.

„Trump elnök nagyon erős vezetőnek tekinti Orbánt” – idézi a Die Welt David Cornsteint, aki június óta látja el a budapesti amerikai nagyköveti posztot.

Pénteken bezárta budapesti irodáját a Nyílt Társadalom Intézet, de Koncz E. Katalin, az itteni irodavezető nem költözik a többiekkel Berlinbe, huszonöt év után befejezi a közös munkát Soros Györggyel.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. március. 27. 06:30

„Nem akarom, hogy lehúzzanak ebbe a posványba” – Toroczkai szerint fenyegeti, zsarolja a Mi Hazánk képviselőit a két nagy párt

A Fidesz az utóbbi hetekben rámozdult a Mi Hazánk szavazóira. A kiélezett Tisza-Fidesz versenyben nagyon felértékelődött Toroczkai Lászlóék pártja, királycsinálók is lehetnek 2026-ban. Mi lesz a Mi Hazánk stratégiája a következő bő egy évben, vannak-e a párhuzamok a 2015-ös Jobbikkal, és mire játszhat a Fidesz? Erről beszélgettünk a párt elnökével és más, a témára rálátó megszólalókkal.