Itthon hvg.hu 2018. augusztus. 08. 16:04

Parancsba kapták a kaposvári rendőrök, hány esetben intézkedjenek egy nap

Azzal fenyegették őket, hogy ha nem teljesítik a meghatározott kvótát, kimaradnak a jövő évi teljesítményjuttatásból.

Érdekes parancsnoki utasításról számolt be a Zsaruhumor nevű Facebook-oldal a múlt héten. Az Átlátszó szúrta ki, hogy a Kaposvári Rendőrkapitányság körzeti megbízottjait e-mailben értesítették, hogy a jövőben kötelezően kell teljesíteniük bizonyos intézkedésszámokat. A helyi parancsnok szerint ugyanis a rendőrök kevés esetben hajtottak végre többek között tettenéréses elfogást, ezért mostantól hetente két ilyen intézkedést kell felmutatniuk, különben kimaradnak a jövő évi teljesítményjuttatásból.

A Facebookon közzétett, júliusi keltezésű e-mail szerint a bűncselekmény-gyanús előállítások számát is kevesellte a parancsnok, ezért ebből hetente minimum egyet kell majd felmutatni. A vezető a közterületi intézkedések számával sem volt elégedett: a jövőben az ilyen típusú intézkedések 50 százalékánál a rendőröknek rögzített figyelmeztetést kell alkalmazniuk, 35 százalékánál helyszíni bírságot kell kiszabniuk, míg a fennmaradt 15 százalék esetében feljelentést kell tenniük.

Az ügyben illetékes Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság az Átlátszó megkeresésére azt közölte, hogy ugyan kiemelt céljuk a bűnelkövetők tettenérése és elfogása, ők ilyen utasítást nem adtak ki, csupán bizonyos elvárásokat fogalmaztak meg, amiket a helyi parancsnok valószínűleg félreértelmezett. Hozzátették, hogy amint az ügy a rendőrfőkapitány tudomására jutott, azonnal visszavonatta az utasítást.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.