2018. augusztus. 08. 12:53 hvg.hu Utolsó frissítés: 2018. augusztus. 08. 12:55 Itthon

Kis híján tragédiával végződött egy családi kenuzás a Balatonon

Felborultak, és a vízbe estek, visszamászni pedig már nem tudtak. A vízi rendőrök mentették meg őket.

A Badacsonylábdi előtti vízterületen kedden délután a vízi rendőrök egy mentőmellényben integető személyre lettek figyelmesek.

A nő elmondta, hogy családjával egy kenuból egy rossz mozdulat miatt a vízbe estek, azonban visszamászni már nem tudtak, és kiabálásukat sem hallotta meg senki, ezért ő a part felé kezdett úszni segítségért, de elfáradt.

A rendőrök a 43 éves budapesti lakost a szolgálati kisgéphajójukba emelték, majd közösen megkeresték lányát és férjét is, akik addig a kenuba kapaszkodva vártak.

A rendőrök őket is hajóba emelték, majd a családot a kenuval együtt biztonságban a közeli strandra vitték.

(police.hu)

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?