A BKV megint kitolta a közbeszerzés határidejét.
Augusztus 22-re módosította a BKV a 3-as metró középső szakaszának felújítására kiírt közbeszerzés határidejét. A kiválasztott jelentkezők ráadásul csak október 17-én kapják meg az ajánlattételi felhívást – írja a Zoom.hu. A Nagyvárad tér – Lehel tér közötti állomások felújítására a legutóbbi verzió szerint július 16-ig lehetett volna beadni az ajánlatokat.
A BKV már március óta tologatja a határidőt, az első március 6-a volt, ezt a vállalat előbb április 16-ra, majd május 14-re módosította, csak ezután következett a július 16-i dátum.
A portál szerint a csúszás arra utal, hogy nem érkezett elég pályázat. Jó hír ugyanakkor, hogy a déli szakasz közbeszerzése egyelőre a terveknek megfelelően halad.
Budapest egyébként már régóta küzd a vonal felújításával, a közbeszerzésnek a főváros először 2016-ban futott neki, akkor ezt érvénytelenítették, mivel a városvezetés csak 120 milliárdot szánt volna rá, viszont a legolcsóbb ajánlat is 170 milliárd volt. 2017-ben Budapest újra belekezdett a pályáztatásba, ám ekkor a középső és a déli szakasz sorsa ugyanaz lett, mint az előző alkalommal. A főváros ezért kezdte az északi szakasszal a felújítást, annak ellenére, hogy a vonal többi része sokkal rosszabb állapotban van.
* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség
Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.