Itthon hvg.hu 2018. július. 09. 09:29

A neten ismerkedett meg áldozatával egy fiatal férfi, majd megölte a pénzéért

Az akkor 28 éves éves férfi a neten ismerte meg az 57 éves nőt, többször találkoztak is, majd végül meggyilkolta a nőt.

Vádat emelt az ügyészség egy 29 éves férfi ellen nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt, mert a férfi tavaly májusban megölt egy 57 éves nőt.

A vádirat szerint a férfi anyagi gondokkal küzdött, 2017 áprilisában pedig egy internetes oldalon megismerkedett a nővel, akivel ezután néhány alkalommal találkozott is a nő XXI. kerületi lakásában. 

A férfi a lakásban felmérte a nő anyagi helyzetét, majd 2017. május 11-én a kora esti órákban a megbeszéltek szerint újra elment a nő lakására, de ekkor megölte őt. A férfi megtámadta a nőt és kitartóan bántalmazta, először ököllel többször megütötte, azután pedig egy késsel támadt rá. A nő a bántalmazás következtében perceken belül a helyszínen életét vesztette.

A férfi ezután magához vette a sértett készpénzét, mobiltelefonját, laptopját, fényképezőgépét, valamint néhány ékszerét, majd távozott a lakásból. A laptopot és a fényképezőgépet már másnap eladta egy ismerősének.

A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra, és határozott ideig tartó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt, mely esetben a szabadságvesztés büntetési tételének felső határa 20 év. 

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.