"Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz, joga van a munkanélküliség, betegség, rokkantság, özvegység, öregség esetére szóló, valamint mindazon más esetekre szóló biztosításhoz, amikor létfenntartási eszközeit akaratától független körülmények miatt elveszíti."

( Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, 25/1.).

A hajléktalanok utoljára 2010-2011-ben voltak a NER célkeresztjében, akkor Pintér és Tarlós meg is honosította a hajléktalanbűnözés kifejezést. A budapesti főpolgár gyakran emelt szót a „konszolidált többség” védelmében; a Fidesz a főváros megtisztítását olyan – szociális értelemben közmondásosan érzékeny – személyre bízta, mint dr. Kocsis Máté (aki arról rendezett népszavazást, hogy elvigye-e az rendőr az utcalakókat, a józsefvárosiak meg hál' Istennek azt felelték, hogy ne).

Hát most újra elővették a hajléktalankártyát, olyannyira, hogy alkotmányos joggá emelik a hajléktalannélküliséget. Ennek a „konszolidált többségnek” joga lesz ahhoz, hogy ne kelljen húgyszagot éreznie az aluljáróban, valamint rissz-rossz matracokon fekvő emberek látványától borzadnia.

Egyébként tisztességeséknél a lakhatáshoz való jog a mindenkit megillető szociális alapjogok közé tartozik. Erről rendelkezik 1948 óta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, az 1966-os Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, az 1989-es Egyezmény a Gyermekek jogairól – ez úgy jön ide, hogy a fedél nélküliek közt, Magyarországon is, igen sok a kiskorú –, valamint több mint ötven ország alkotmánya (még olyan haladó nyugati államokéi is, mint amilyen Oroszország vagy Banglades).

Ezek az egyezmények, megállapodások abból az elgondolásból erednek, hogy az államnak, amely legyen e tekintetben az állampolgárok közössége, van felelőssége a lecsúszott, bajba jutott tagjaiért. Nem, nem azt jelenti, hogy az ember nem felelős a saját sorsáért, és hogy a heréket majd eltartják a dolgozók. Csupán annyit jelent, hogy szorult belénk is annyi altruizmus, mint a fejlett emlősállatok zömébe, vagy más levezetésben, hogy a nyugati, állítólag keresztény civilizációban a hajléktalan nem ellenség, akitől meg kell magunkat védeni, hanem embertárs, akin segíteni kell.

Hogy a tényekre is vessünk egy futó pillantást: Magyarországon sokkal több a hajléktalan, mint a hajléktalanszálló-férőhely, és előbbiek száma a lakásárakkal egyenes arányban nő. Nem lehet egzaktul kilistázni, de valahogy úgy néz ki a helyzet, hogy az összes szálló 11 100 férőhelyére körülbelül kétszer ennyi rászoruló jutna, de a bizonytalan lakhatású emberek száma több százezer is lehet. Az elmúlt húsz évben háromszorosára emelkedett a fedél nélküliek száma, és ez az emelkedés az elmúltnyolcévben gyorsult, miközben több tízezer üresen álló, többnyire önkormányzati lakás van országszerte, mert még nem utalták ki mindet, mélyen ár alatt, a saját embereiknek.

A NER tipikus megoldása az általa gerjesztett problémákra, hogy egyrészt letagadja, másrészt betiltja azokat, nem is ügyelve az ebben rejlő, ordító önellentmondásra. Gondolom, nemsokára nyilván tilos lesz a szegénység és a munkanélküliség is, hiszen nem zengi a rendszer dicsőségét. Sőt, ezzel az erővel betilthatják a betegséget is. (A betegszám növekedése durván ellentmond a Nagyszerű Igazságnak, miszerint a magyar egészségügy a létező egészségügyek legjobbika.)

Ami a „menjen dolgozni ahelyett, hogy kéregetne”, illetve „menjen hajléktalanszállóra ahelyett, hogy az utcán aludna” hozzáállást illeti: sem kéregetni, sem életvitelszerűen utcán tartózkodni nem jó dolog. Senki nem választja ezt, ha van jobb lehetősége. A hajléktalanok azt mondják, nem szeretik a szállókat, mert nem biztonságosak és túlzsúfoltak, ami meg valamennyire elfogadható lenne, megtelik, mire odaérnének.

Persze, az jó cél, hogy mindenki dolgozzon. De az utcán élők zöme beteg, vagyis gyógyulásra, mentális és fizikai támaszra van először szüksége, arra, hogy lépésről lépésre visszasegítsék az emberhez méltó életbe.

Nem arra, hogy a rendőr inzultálja, hogy mint valami bűnözőt, rángassák fel a földről vagy a padról, bilincsbe verjék és elvigyék. Márpedig most Orbán Viktor rendszerében ez készül. És ez minden magyar ember szégyene.