Itthon hvg.hu 2018. június. 08. 04:52

Baj volt Ferihegyen, órákon át egy gép sem szállhatott le

Műszaki okokat írtak. Az Index olvasói szerint megsérült a kifutópálya.

A repülőtér műszaki okok miatt átmenetileg nem fogad járatokat. Várhatóan 5 órakor áll ismét rendelkezésre a légikikötő – ezt írta ki korábban honlapjára a Budapest Airport sárga, kiemelt csíkban.

Az Index szerint a jelzés csütörtökön éjjel egy óra után jelent meg először a ferihegyi reptér oldalán, amit később 3-ra, aztán 5 órára módosítottak.

Budapest Airport

A lap azt írja, éjfél előtt még leszálltak a gépek, utána viszont több járat státuszánál is “átrepült” felirat volt olvasható, ami azt jelenti, hogy a gépek nem landoltak Budapesten. Utóbbi a Flightradaron is látszott, volt olyan járat, amelyik Debrecenig ment, és végül ott szállt le, késéssel.

A portálnak több olvasó jelezte, hogy megsérült a futópálya, ami egy épp felszálló vagy landoló gép miatt történhetett, ezért átmenetileg minden Budapestre érkező gépet átirányítottak.

5 óra után nem sokkal eltűnt a sárga csík a reptér oldaláról, a forgalom azóta helyreállt.

Budapest helyett Pozsonyban landolt

Olvasónk, Zsolt, akit szintén érintett a ferihegyi eset, azt írta, az eredetileg Brüsszelből Budapestre tartó Brussels Airlines járata vele együtt Pozsonyban landolt, miután 30 percet körözött Ferihegy fölött.

A gép eleve késve indult Brüsszelből, Pozsonyban pedig 0.42-kor landolt, de olvasónk szerint az csak jóval később, 2.30-kor derült ki, hogy mindenki magának kell, hogy megoldja a továbbutazást.

Olvasónk, Zsolt

Zsolt szerint a járat utasai közül többen menetrend szerint buszokkal jutottak el a pályaudvarra, ott azonban várniuk kellett, az állomás ugyanis csak 3.45-kor nyitotta meg kapuit. Végül az 5.54-es vonatra tudott felszállni, mint írta, valóságos tumultus alakult ki, helyjegyet esélytelen volt venni, a vonat pillanatok alatt tele lett, de a szlovák vasúttársaság utólag két kocsit még hozzácsatolt.

A járat elvileg 8.35-re ér be a Keleti pályaudvarra.

(Nyitóképünk illusztráció.)

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.