Másra kente a tini a hajléktalangyilkosságot
Korábban beismerő vallomást tett a kamasz, aki a vád szerint két hajléktalant ölt meg Tatabányán, de az utolsó pillanatban változtatott vallomásán.
Elnapolták az ítélethozatalt annak a fiatalnak az ügyében, aki a vád szerint megölt két hajléktalant Tatabányán tavaly áprilisban, mert a fiú új vallomást tett – írja az Index. A tárgyaláson levetítették a gyilkossági helyszíneken készült kamerafelvételeket, amelyeken csak egy ember látható.
A vádirat szerint M. A. egyedül ölt meg két hajléktalant néhány órán belül, miután mindkettőjükkel szóváltásba került. A fiú eddig azt állította, a hajléktalanok kezdték lökdösni őt, ezért ütött vissza, a gyilkosságokat elismerte, ám a tárgyaláson az utolsó pillanatban új verzióval állt elő: azt mondja, nem csak ő volt benne egyedül, a második esetben már ketten voltak. Azt mondja, nem tudja pontosan a másik ember nevét, csak azt, hogy Maci a beceneve.
A fiú azt vallotta, a másik megfenyegette őt, hogy ha nem bántja az első hajléktalant, megöli őt vagy az ötéves testvérét. A másik hajléktalant vallomása szerint már együtt ütötték, akibe ő már csak kétszer rúgott bele. M. A. azt mondta, megbánta tettét, nem gondolta, hogy ilyen súlyos lesz az egész. A Maci becenevű fiatal vele vitette el a balhét, mert ő már ült börtönben. A 16 éves kamasz azt vallotta: azért nem mondta el eddig, mert azt hitte, még rosszabb lesz az egész.